2017. augusztus 7., hétfő

...EMBERT ZABÁL

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2017.08.07.



Mármint a szabál, kérem, a szabál, az ősi vasutas-mondás szerint, melyet Moldova Györgytől ismerünk. A múlt héten két polgártársunkat is felzabálta, és most döbbenten néz, aki még gondolkodik, hogy ez miképpen volt lehetséges – aki meg már megszabadult a ráció nyűgétől, fejeket követel vagy az áldozatokat hibáztatja, alkatától függően.

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy szabálytalanság egyik esetben sem volt tapasztalható. Úgy halt meg Á. István mérnök is, Komlósi Lajos játékvezető is, hogy körülöttük minden szabályt szó szerint kínosan betartottak, minden úgy ment, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ebbe is haltak bele. Ha egy kicsit is lazább világban élünk, máig élnek – épp ezért fontos odafigyelni az esetükre. De mi is történt? Á. István esetét az Indexből idézzük.

Péntek kora délután Újpesten rendőri intézkedés közben meghalt egy 57 éves budapesti férfi. A rendőrség szűkszavú tájékoztatása szerint a férfi intézkedés közben rosszul lett, és a rendőrök megkezdték ugyan az újraélesztését, amit a kiérkező mentősök folytattak, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.
Utolértük az elhunyt férfi közeli hozzátartozóját (a nevét nem akarta nyilvánosságra hozni), aki érdekes adalékot tett hozzá a történethez.
Elmondása szerint az eset délután fél 4 körül történt, amikor a férfi és az egyik ismerőse vártak egy barátjukra, és a várakozás alatt telefonáltak. Ekkor lépett oda hozzájuk két járőr és igazoltatták a később elhunyt férfit. Barátját egy órával korábban már igazoltatták ezek a járőrök, így tőle nem kértek iratokat. Azt nem tudtuk meg, hogy miért igazoltatták őket. A család egy barátjától megtudtuk, hogy kizárt, hogy megfigyelték volna a férfit, mert az elhunyt férfi egy joviális ember volt, és forrásunk szerint kizárt, hogy a rendőrség megfigyelte volna bármi miatt.
A rendőrök megkérték az 57 éves férfit, hogy tegye a két kezét a motorháztetőre, hogy megmotozzák, azonban a hőség miatt felforrósodott autóra csak rákönyökölni tudott a férfi. Ekkor a hozzátartozó szerint kényszert alkalmaztak a rendőrök, a férfi pedig szólt, hogy rosszul van és szédül.
A rendőrök ekkor folytatták az intézkedést, és kirúgták a férfi lábát, hogy le tudják vinni a földre, aki állítólag ekkor verte be a fejét, és vesztette el az eszméletét.
A hozzátartozó, akit a férfi barátja hívott fel, perceken belül a helyszínen volt, és szerinte sem az intézkedő rendőrök, sem az erősítés nem kezdte el rögtön a férfi újraélesztését. Végül az egyik rendőr elkezdte újraéleszteni a férfit, és a hozzátartozó szerint a mentősök nagyjából 25 perc múlva érkeztek ki, és folytatták az újraélesztést, de a férfi végül meghalt
.”...


Mielőtt el tetszenek kezdeni elemezni, lássuk a másik történetet, Komlósi Lajos esetét. Ő csütörtökön, a déli órákban hunyt el, mikor az országos hőségriadó alatt tartottak fizikai tesztet a borsodi játékvezetőknek. A teszt során, a 2400 méteres futás közben lett rosszul és vesztette életét. A férfi a futásról térdfájdalmaira hivatkozva állt ki, majd később rosszabbul lett. A helyszínen volt defibrillátor és rohamkocsi is érkezett hozzá, de már nem tudták megmenteni az életét. Legalábbis ennyit mond az MLSZ hivatalos közleménye – és részvétét fejezi ki.

A részvétemet én is kifejezném, mindkét családnak és az ismerősöknek is, de bocsásson meg mindenki a nyughatatlan elmémnek: szeretném továbbgondolni a történteket.

Miért kellett Á. István ellen kényszert alkalmazni, miért kellett Komlósi Lajos játékvezetőnek negyven fokban lefutni a majd’ két és fél kilométert? Muszáj volt?

Igen és nem...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése