2017. augusztus 12., szombat

FÉLSZBUK

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.08.12.



Szokta olvasni, amiket írok, és szívesen lájkolna a Facebookon, de fél, hogy baja lesz belőle. Középkorú nő mondja ezt az utcán. Szégyenkezés van a hangjában. Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondolom magamban, de nem mondok semmit. Mit is mondhatnék egy embertársamnak, aki tisztességesen élt idáig, és most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallom ezt a mondatot, mások is mondtak már hasonlókat.

A félelem benne van a levegőben.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, hogyan juthattunk idáig, hogy megint ezt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma.

Megint tudunk írni és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Nem hittük volna, hogy lesz idő, amikor újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna, és azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet.

Lehet félni piacon, postahivatalban, mindenütt. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése