2017. augusztus 14., hétfő

HÁNGÉRIEN EMPÁJER

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.08.14.



Meleg sem volt már annyira, valami mégis megszúrta Lázár Jánost, s miközben a napi esedékes átadási ceremóniát vezényelte a Hajdúságban, nekilátott körmöt reszelgetni és hülyeségeket beszélni, mint Fejes Endre nyuszija.

“Debrecen legyen az ország második fővárosa. Az elcsatolt területek fővárosa, és annak a vidéknek a fővárosa, amelyet Magyarországnak, a Kárpát-medence keleti területeinek nevezünk.” – ezt mondta a fényes tekintetű, amivel csak gondolkodásra ihlet, és ebből mindig csak a baj van.

Ez a Kárpát-medence ez marha nagy, ha a sufniból nézi az ember, olyan országok osztoznak rajta, amilyenekről az írástudatlan Fidesz-hívő lehet, nem is hallott. Ezek, ugye: Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Románia, Szerbia és Ukrajna.

Háromszázharmincezer négyzetkilométer, hódmezővásárhelyi léptékkel egy beláthatatlan kontinens, ebből is fakadhat, hogy ebben a rengetegben a kancelláriaminiszter eltéved kissé, midőn a földgömböt forgatja mosdatlan ujjaival, és álmodozik.

Azt mondja ez az ábrándos lélek, hogy Magyarország a Kárpát-medence keleti területe, amely megállapítás szerint most én itt, Szombathelyen nem Hunniában ülök, ugyanakkor meg a Partium meg benne van a pakliban, azaz, indulhat a hatalmi harc Nagyváraddal megint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.