2017. augusztus 13., vasárnap

HETI FASIZMUS A KORMÁNYPÁRTI PROPAGANDÁTÓL: "BÁRHOL FELTŰNHETNEK AZ ÜDÜLŐ MIGRÁNSOK"


B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2017.07.12.


A kormánypárti média mindent megtesz, hogy szítsa a félelmet és a feszültséget. Az még az enyhébb verzió, mikor azt írják: "Nem örülnek a migránsoknak a Balatonnál."

A Lokál, az Origo és tettestársaik mindent megtesznek, hogy néhány embertársunk életét csupán azért nehezítsék meg, mert otthonukban háború, éhínség dúl és emiatt menekülniük kellett. A Migration aid ugyanis menekülteknek szervez és szervezett balatoni kirándulást, üdülést.

„A menekültek között van, aki már több mint tíz éve él Magyarországon, más az utóbbi évek menekülthullámával érkezett. Egy azonban közös bennük: mindannyian megkapták a menekülti vagy az oltalmazotti státuszt, azaz a magyar állam elismerte: a hazájukban veszélynek, üldöztetésnek lennének kitéve.” - írta az Abcúg képes beszámolója a történtekről.

A „üdültetett migránsok” - ahogy az egyik fideszes propagandalap fogalmaz - némelyike már évek óta itt dolgozik Magyarországon, adót fizet, semmi rosszat nem követett el. Olyan egyszerű, háború és szenvedések elől menekülő emberek ezek, akikkel nagyon csúnya dolgok történtek – a családjuk az ismerőseik nagy része valószínűleg meghalt, vagy eltűnt a háborúban, vagy menekülés közben halt meg. Néhányukat meg is kínozhattak.

A légkondicionált irodákban üldögélő, közpénzen hizlalt propagandistáknak és pártpolitikusoknak valószínűleg fogalma sincs, kikről írnak, kik ellen keltenek gyűlöletet, hiszen sose találkoztak még egyetlen migránssal sem. Ahogy az emberek nagy része Magyarországon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.