2017. augusztus 9., szerda

HONNAN LOPTA ÖRDÖGI TERVÉT A KORMÁNY? INNEN

NICHE BLOG
Szerző: nicheblog
2017.08.08.


Az Orbán-kormány mögött nem hülyék dolgoznak, nagyon nem. Pontosan tudják, hogyan kell befolyásolni a közbeszédet, a választási rendszert, az egységnyi választópolgárt vagy éppen az ellenzéki politikusokat. Nem, nem zsenik, csak szépen, szinte kottából alkalmazzák a zsenik már létező elméleteit, vagy másolják a még létezőbb gyakorlatokat. Semmi varázslat, semmi mágia, csak ők (ellentétben ellenfeleikkel) hajlandóak voltak bemagolni pár idevonatkozó tételt, és kellően kemények és gátlástalanok ahhoz, hogy alkalmazzák is ezeket. Például betartották Noam Chomsky tízparancsolatát - nézzük, hogyan lett a 20-30 éves ördögi elmélet létező valósággá, a migránsoktól az iskolákon át a vizes vb-ig!

1. A figyelemelterelés stratégiája


AZ ELMÉLET: "Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de erős érzelmi reakciót képesek kiváltani. Akadályozzuk meg, hogy a tömegek hozzáférjenek a komoly tudáshoz, a közgazdasági, természettudományos és pszichológiai alapismeretekhez, ezek helyett dobjunk nekik gumicsontokat, amikkel elfoglalják magukat."

A GYAKORLAT: Sok korábbi bejegyzésemben utaltam már erre a jelenségre. És a magyar politikusok között is bevett szleng a gumicsont kifejezés. A lényeg, hogy az érzelmekre (főleg a biztonságérzetre) ható gumicsontot képes a propagandagépezet akkorára fújni, hogy már saját nyomorukat sem látják tőle az emberek. Igen, a migráns-kérdésre gondolok például.

2. Hozz létre problémákat, majd kínálj rájuk megoldást!


AZ ELMÉLET: "A népnek úgy kell a politikai vezetőire tekintenie, mintha ők lennének a nemzet megmentői. Ennek érdekében, elsősorban a média segítségével hamis riasztások és nem létező fenyegetések tömkelegét kell az emberekre zúdítani. Ezek következményeként először aggódni, később szorongani kezdenek. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépjünk közbe és oldjuk meg a máskülönben nem létező, illetve általunk gerjesztett problémákat. A tömegek hálásak lesznek, és minden külső kényszer nélkül, saját meggyőződésből fogják követelni a szabadságjogaik csorbítását"

A GYAKORLAT: Hát ezért riogat, hiszterizál folyamatosan a kormány. Emiatt fújja százszorosára a menekültkérdést, emiatt tart fent folyamatosan valami ködös hadiállapotot, emiatt keres ellenséget. Paradox, hogy egy kormány nem nyugalmat akar adni a polgároknak, hanem permanens feszültséget, de látjuk, hogy ez működik. Nem hiszed? Akkor két friss hír:

- felmérések szerint Magyarországon aggódnak a leginkább az emberek a menekültprobléma miatt. Tényleg nálunk a legsúlyosabb ez a probléma? Nem a németeknél, franciáknál, olaszoknál, görögöknél? De. Csak ott a kormány nem hergeli a lakosokat a menekültek ellen, elég a valós probléma, nem kell még hergelni is.

- új, mindent figyelő rendszer kiépítését tervezi a kormány. Az intézkedést még a lojális adatvédelmi biztos is túlzásnak érzi. Lesz ebből balhé? Nem. Miért nem? A fentiek megadják a választ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.