Szerző: PuPu
2017.08.03.
Persze, hogy meleg van, hiszen nyár van,
Hogy ez a klimaváltozás tünete-e, azt a fene se tudja, hiszen régen is volt meleg, az én gyermekkoromban is volt harminc. harminckét, sőt harmincöt fok is, de túléltük.
Lehet, nem csak a klíma, de az emberek is megváltoztak, és úgy képzelik, hogy az ő megpróbáltatásaik a világtörténelem legütősebb megpróbáltatásai, jóllehet elődeik akkor, amikor ugyanilyen megpróbáltatásokon mentek keresztül, csendben tűrték a sors csapásait, és iparkodtak egyéni stratégiákkal túlélni a helyzetet.
Pedig akkor annyi minden nem volt még, ami ma már természetes!
Például nem volt hűtőszekrény.
Pontosabban a tehetősebbeknek létezett jégszekrény, melybe egy héten kétszer lehetett jeget vásárolni a lovaskocsiról, melynek hajtója egy jégcsákánnyal kihúzta a hasábot a többi közül, ha kellett, méretre vágta, mint kőműves a téglát, a vállára terített zsákra emelte és felkocogott vele a vevőhöz a harmadik emeletre, ha honorálták a buzgalmát.
Aki nem honorálta, az vizesvödörrel ment a jégért, amit aztán a jégszekrény kettős fala közé helyezett, és ott hűtötte a kaját, míg csak a jég ki nem lehelte jéglelkét - ettől lett később Lehel a Lehel.
Klíma sem volt, a bérházak lakásainak nyitott ajtajára vizes lepedőt akasztottak a háziasszonyok, ez legalább az illúziót biztosította: tettek valamit a hőség ellen.
Proletár környékeken ilyenkor a női divat is átalakult, hódított a bugyi-melltartó kombó, de senki se gondolja, hogy ettől egy bérház maga lett a paradicsom, merthogy az itteni hurik leginkább hurkák voltak...
Az ablakokon lehúzták a vászonredőnyöket, az utcákon egy nap egyszer vagy kétszer végigment a locsolóautó - akkor még futotta rá - , a villamos váltóit és a sineket is hűtötték, de az élet ment, ha nem is zavartalanul. de siránkozás nélkül.
A fizikai munkahelyeken nagy szódásballonok álltak, vizes rongyokkal takarták le őket, az irodákban a nők vizes zsebkendőket tettek a nyakukra, tarkójukra, de munka után azért még elrohantak vásárolni, és cipelték a cekkereket a buszokhoz, villamosokhoz, hévhez-vonathoz, melyekben a klimatizálást a nyitható ablakocskák jelentették.
A régebbi tipusú villamosokon egész ablaktáblákat lehetett leereszteni, az újabbakon erre már nem adtak lehetőséget, megspórolva ezzel a "Kihajolni tilos és veszélyes !" táblácskákat.
Az aszfalt is megolvadt néha.
Mi, gyerekek ennek nagyon örültünk, mert egy bot végére pörgetős technikával remek gombócokat lehetett gyártani, némi utánaigazítás és vízbemártás után mint buzogányt lehetett alkalmazni, ez volt az úgynevezett koki, melyet szeretett Miniszterelnök Urunk is emlegetett a saller társaságában, ez utóbbi egyébként eredetileg a kerékpárbelső javításának kelléke volt.
A bárdolatlanabb tettestársak egymás zsebébe kis aszfaltgolyócskákat helyeztek, ezek aztán szépen beleapplikálódtak a nadrág vagy az ing rostjai közé, eltávolításukhoz olló kellett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.