2017. augusztus 9., szerda

JUHÁSZ PÉTER: A VÁLASZTÓK OKOSABBAK, MINT A PÁRTOK - AZT JUTALMAZZÁK, AKI TUD EGYÜTTMŰKÖDNI

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: Juhász Péter
2017.08.09.


Négy hónappal ezelőtt beszéltem az Együtt elnökeként először arról egy interjúban, hogy létre kellene hozni egy új pólust az LMP-nek, a Momentumnak, a Párbeszédnek, az Együttnek és esetleg további, 2010 után alakult pártoknak, és közösen kellene indulniuk a 2018-as országgyűlési választáson. Sokszor és sok helyen elmondtam, hogy ez nem egy tárgyalási ajánlat volt a pártok vezetői számára. Mindenki telefonszámát tudom, ha ajánlatom lesz feléjük, felhívom őket. Azonban meggyőződésem, hogy egy politikusnak meg kell hallania azok hangját, akiket képviselni igyekszik, és el kell mondania, hogy miben látja a megoldást a problémájukra.

Ki kell tudnia lépni minden egyes vezetőnek abból a gondolkodási keretből, hogy mitől lesz magasabb a pártja népszerűsége, és arra kell tudnia válaszolnia, hogy mitől lesz jobb a Magyarországon élőknek. Arról kell tudni beszélni, hogy mitől lesz jobb hely közös hazánk.

Ha valakinek erre van jobb javaslata, akkor beszéljen róla!

Megerősít és bizakodással tölt el az a Medián által végzett kutatás, amely megmutatta, hogy milyen jelentős támogatásra számíthatna egy ilyen együttműködés. Meggyőződésem, hogy az új pólus a megvalósulását követően rövid időn belül újrarendezné a magyar politikai térképet, és az egyéni körzetek szélesebb körű ellenzéki koordinációjával kiegészítve elsöpörné a kormányt. A koncepcióval kapcsolatban legtöbbször felmerülő kritika, hogy ismét csak választástechnika, matekozás. Udvariasabb megfogalmazásban azt állítják, hogy a pártok világnézete között feloldhatatlan különbségek vannak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.