2017. augusztus 22., kedd

KATALÁN MUZULMÁNOK DEMONSTRÁLTAK A TERRORIZMUS ELLEN A RAMBLÁN

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2017.08.22.



A rendezvényen a Néppárton kívül mindegyik politikai párt képviseltette magát

A barcelonai muzulmán közösségek tagjai hétfő délután gyülekeztek a Katalán téren (plaza Catalunya), hogy kifejezzék együttérzésüket az áldozatok iránt, és elítéljék azokat a terrorcselekményeket, amelyek a közvélemény szemében 


összemossák az extrém erőszakot az iszlámmal.

A Generalitat Francesc Macià elnök emlékműve mellett felállított emelvényen három iszlám közösség vezetője katalán, spanyol és arab nyelven olvasta fel, hogy elutasítják a támadást, és együttérzésüket fejezték ki a terrorista támadások áldozatai és sebesültje iránt.

Nem a terrorizmusra, nem az erőszakra, igen a békére!” – skandálta a több ezer összegyűlt résztvevő.

A muzulmánok csak a köszönetüket fejezhetik kik Katalóniának. Mindannyian le vagyunk sújtva a megdöbbenéstől, és mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg többé." –- hangzott el a rendezvényen. A muzulmán közösségek képviselői a demonstráción kijelentették, gondoskodni fognak arról, hogy „a fiatalok ne fogadjanak el egy olyan ideológiát, amelynek semmi köze sincs a muzulmán valláshoz.” Miután a beszédekben különbséget tettek a terrorizmus és a vallás között, világossá tették azt, hogy az iszlám közösségek nagyon aggódnak a második generációs bevándorlók miatt: „Ha egy Katalóniában született fiatal az országa és a városa ellen fordul, az olyan problémát jelent, amellyel szembe kell nézni és nem szabad elrejteni. Arra kérjük mind a közigazgatási szerveket, mind az államot, engedjék meg számunkra, hogy beszélhessünk erről, hogy szembenézhessünk a jövőnkkel.”

A gyűlés részvevőinek többsége spanyol és katalán nyelvű transzparenseket emeltek a magasba. Ezeken feltüntették: „Mi is áldozatok vagyunk”, „A terrorizmusnak nincs vallás”, „Mindannyian barcelonaiak vagyunk, nem terroristák."...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.