2017. augusztus 25., péntek

KIRÁLY GÁBOR: ÉSZ NÉLKÜL NE MENJÜNK KÜLFÖLDRE

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Király Gábor
2017.08.25.


Aligha túlzás azt állítani, hogy Király Gábor az egyik legnépszerűbb még aktív labdarúgó Magyarországon, és a melegítőnadrágjáról is elhíresülve külföldön is sokan ismerik a magyar válogatottsági rekordert. 

Nekünk persze nem csak ezért érdekes, hanem azért is, mert 1997-től 18 éven át külföldön (Németországban és Angliában) élt és sportolt a legmagasabb szinten, tehát nagyon sokat megtapasztalt maga is a határátkelés örömeiből és nehéz pillanataiból egyaránt, hogy aztán 2015-ben hazatérjen szülővárosába, Szombathelyre.

Túlzás nélkül blogtörténelmi pillanat következik, hiszen az alábbiakban exkluzív interjút olvashattok Király Gáborral határátkelésről, külföldi életről. A kérdéseket Tamás tette fel, köszönöm a munkáját!


Mire számított, mielőtt először Németországba költözött? Mennyire volt más világ a 90-es évek Magyarországához képest?

Mindig arra törekedtem, hogy ugyanazt azt életet próbáljam megteremteni, amelyben felnőttem, amire szükségem van. Egyértelmű, hogy a nyelv okozott nehézségeket, hiszen egy idegen országban voltam.

Amikor 1997 nyarán Berlinbe költöztünk, a feleségem még csak a menyasszonyom, illetve a barátnőm volt. Együtt mentünk ki, és csak egymásra számíthattunk. 21 évesen megismertük a német kultúrát, a nyelvet és a szokásokat.

Volt egy magyar kolónia, amely a mai napig megvan Berlinben. Néha-néha, hetente egyszer, vagy havonta kétszer elmentünk oda. Magyar emberek közé, magyarul beszélni. Ez a közösség nagyon sokat segített az ottani létben.

Emellett pedig csapattársammal, Dárdai Pállal is régóta ismertük egymást. Vele tudtam magyarul beszélni, aztán a német nyelv tudása sem maradt el.

A beilleszkedés mennyire ment nehezen?


Ha be akarok illeszkedni, az csak rajtam múlik. A körülöttem lévő közeg pedig látta, hogy tenni akarok ezért, így segítő fülekre és kezekre találtam. Próbáltam németül beszélni, annak ellenére is, hogy Palival jól megértettük egymást. Ott egy egész csapattal kellett megértetni magunkat.

Fél év után már a német társainkkal is tudtunk kommunikálni, s ez nagyon jó volt, hiszen nem tanultuk a nyelvet, hanem a hétköznapi életből szívtuk magunkba...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése