2017. augusztus 1., kedd

LENGYELORSZÁG IS MEGÚSSZA A 7. CIKKELYT - KÜLFÖLDI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió / Kárpáti János
2017.08.01.


Az EUObserver című uniós hírportál – ismertetve a lengyel igazságügyi miniszter elutasító sajtónyilatkozatait annak nyomán, hogy az Európai Bizottság szombaton kötelezettségszegési eljárást indított Varsó ellen, ezúttal a bírák nyugdíjazását is újra szabályozó friss törvény miatt – arra a következtetésre jut, hogy Zbigniew Ziobróval aligha nyílik esély építő szellemű párbeszédre, amire pedig Frans Timmermans, az uniós testület első alelnöke javaslatot tett.

A brüsszeli bizottság, amelynek egyik feladata, hogy őrködjék az uniós jog tiszteletben tartása fölött, egyebek közt azt kifogásolja, hogy a törvény értelmében az igazságügyi tárca vezetője túlságosan homályos kritériumok alapján dönthet arról, melyik bírónak lehet meghosszabbítani a mandátumát. Az EUObserver idézi azt a nyilatkozatot, amelyet Ziobro miniszter a Nasz Dziennik című jobboldali lapnak adott, és amelyben a helyzetet úgy jellemezte: politikai harc folyik Lengyelország ellen, és emögött olyan befolyásos csoportok állnak, amelyeknek az az érdekük, hogy Lengyelország gyenge legyen.

Egy másik konzervatív lapnak, a wSiecinek azt mondta az igazságügyi tárca vezetője az EUObserver ismertetése szerint, hogy Lengyelország követni kívánja Magyarországot a tekintélyelvűbb állam építésében. „A politikában karakterekre van szükség. Orbán Viktor, aki nem törődött a tüntetésekkel, a bírálattal, vagy azokkal a próbálkozásokkal, amelyek arra irányultak, hogy lekicsinyeljék őt, aki ezzel szemben megváltoztatta az országot az európai elit ellenvetéseinek dacára, felmutatta ezt a karaktert” – idézi a brüsszeli hírportál Zbigniew Ziobrót.

Egy másik uniós híroldal, az EurActiv a Varsó ellen indított újabb kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban megállapítja: valószínűtlen, hogy Lengyelországgal szemben ténylegesen is alkalmazni fogják az EU-alapszerződés hetedik cikkét – amely akár az érintett ország uniós szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat -, hiszen „Orbán Viktor, a populista magyar miniszterelnök jelezte, hogy ezt azonnal megvétózná”. De az eszkalálódó erőpróba – teszi hozzá az EurActiv – azzal fenyeget, hogy tovább mélyül a kelet-nyugati megosztottság az unión belül. A hírportál arra az összefüggésre is felhívja a figyelmet, amit Vera Jourová, az igazságügyi kérdésekben illetékes cseh EU-biztos fogalmazott meg aggodalomként: ha Lengyelországban sérelem éri a bírói függetlenséget, akkor az az egész unióban alááshatja a bírósági döntések kölcsönös elismerésének a rendszerét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése