2017. augusztus 8., kedd

MACRON MÉGSEM JÖN BUDAPESTRE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Szelestey
2017.08.08.


• A Visegrádi Csoport ütközik a francia elnökkel, mert továbbra is csak nagyon keveset akar fizetni azoknak a munkavállalóinak, akik kiküldetésben dolgoznak Franciaországban

• Az Orbán-kormány azon van, hogy honvédelmi nevelés címén militarizálja a közoktatást

• A gazdasági emigránsokban bízik a Momentum, miközben a minisztererelnök sajtópolip (is)

New York Times/Reuters

A francia elnök környezetéből kiszivárgott hírek szerint Macron a korábbi jelentésekkel ellentétben nem találkozik Orbán Viktorral, amikor a hónap vége felé személyesen igyekszik rávenni a térség több államának vezetőjét a bérdömping leállítására. Az államfő nyíltan nehezményezi, hogy a kelet-európai cégek versenyelőnyhöz jutnak, ha legfeljebb 2 éven át megbízással foglalkoztatnak hazulról kiküldött embereket Franciaországban, mert sokszor még az ottani minimálbért sem adják meg nekik. A Visegrádi Csoport viszont arra hivatkozik, hogy ennyi nekik is jár, hiszen be kell hozniuk sok évtizedes gazdasági lemaradásukat, miközben a nyugati vállalkozásuk előnyt élveznek az itteni piacokon, mind a minőségi termékeket, mind a know how-t illetően. Jelenleg az az egyik legkeményebb vitatéma a nyugat és a kelet között, pedig az EU igyekszik egységet felmutatni, hogy sikeres tudjon lenni a brit kilépésről folyó tárgyalásokon. Macron egyébként Ausztriát, Romániát és Bulgáriát keresi fel, de tárgyalóasztalhoz ül a cseh és a szlovák kormányfővel is. Az első jelentések még arról szóltak, hogy Budapesten tanácskozik a V4-ek képviselőivel.

Die Presse

A kommentár azt latolgatja, vajon átveheti-e a vonakodó Németország a vezető szerepet a világban, miután Trump győzelmével az Egyesült Államok tartósan válságba került, mégpedig azon a nyugaton, amelynek a sorsára kihat, hogy az EU új tagállamai új Európát akarnak. Elegük van a nyugati gyámkodásból, nem így képzelték el az uniót. Legfőbbképpen a brüsszeli bevándorlás politikából nem kérnek, látják, hogy az mennyire destabilizáló hatást fejt ki Amszterdam és Bécs között. Nyugati vélemény szerint a V4-ek elsősorban nacionalisták, de nemzeti konzervatívoknak is lehet őket tekinteni. Úgy gondolják, hogy az európai vívmányokat nem lehet megőrizni, ha meggyengítik a nemzetállamokat. Továbbá a saját kultúrát kell előtérbe helyezni, nem pedig a multikulturalizmust.

Hogy a kontinentális összefogás célja a béke fenntartása, az alapvetően rendben van, csakhogy az nem segít egyben tartani a multikulti társadalmat, amikor egyre inkább elvész annak vallási és kulturális alapja. Pontosan látható ez a tömeges bevándorlás kapcsán, hiszen az uralkodó elitek átadják magukat a felületes kozmopolitizmusnak, nem ismerik a lakosság nagy részének gondjait, vagy nem törődnek azokkal. És Trump fején találta a szöget, amikor Varsóban azt kérdezte, megvan-e a nyugatban az akarat a túléléshez, ahhoz, hogy megvédje magát. Ugyanakkor az USA élenjáró szerepköre megrendült és paradox módon ismét a németek képezik a legerősebb hatalmat az öreg földrészen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.