2017. augusztus 7., hétfő

MAGÁNEGÉSZSÉGÜGY KONTRA KÖZFINANSZÍROZOTT RENDSZER: MÉG NEM LEFUTOTT MECCS

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Nagy Gyöngyi
2017.08.07.


A napokban jelent meg a hír, hogy Csányi Sándor OTP vezér beszállt a magánegészségügybe; többségi tulajdonosa lett a Budai Egészségközpontnak, amely Budapesten az egyik legnagyobb magán-egészségügyi szolgáltató. Nem ő az első Fidesz-közeli személy, aki fantáziát lát ebben a szektorban, dacára annak, hogy Orbán Viktor 2010-ben kijelentette, az egészségügy nem üzlet.

Ez a tézis folyamatosan megdőlni látszik, hiszen a kormány 2012 óta támogatja a munkáltatók által finanszírozott egészségbiztosítást, az egészségügyi kormányzat teljes mellszélességgel képviselteti magát a Duna Medical Center alapkőletételénél, a Miniszterelnökséget vezető Lázár János főtanácsadói között pedig egészségügyi vonalon eddig is, és rövid szünet után most is ott található Sonkodi Balázs, aki szintén jelentős magán-egészségügyi érdekeltséggel bírt.

Emellett folyamatosan történnek lépések a közfinanszírozott (továbbiakban az egyszerűség kedvéért állami) rendszer és a magánegészségügy szétválasztására, ami leginkább azt jelenti, hogy az állami intézmények magánforrásai apadnak el. Így 2015 óta az állami intézmények szabad kapacitásaik terhére sem nyújthatnak magánszolgáltatást, vagyis hiába áll mondjuk a CT meghatározott időben kihasználatlanul, mert az egészségbiztosító nem finanszíroz rajta több szolgáltatást, így nem is termelhet plusz saját bevételt az – állandóan adósságot felhalmozó - intézményeknek.

Legutóbb pedig arra vonatkozóan született javaslat, hogy amennyiben magánszolgáltatók által egynapos ellátás keretében nyújtott szolgáltatások után komplikációk merülnek fel, és azt “közkórházban” kell ellátni, a közfinanszírozott szolgáltató a magánszolgáltatótól emiatt ne kérhessen térítési díjat. Az állami rendszert tehát elzárják a magánforrásoktól, az átláthatóság megteremtésének igényére hivatkozva...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.