2017. augusztus 30., szerda

MÁR NINCSENEK ÚJ SZAVAK ARRA, AMIVÉ LETTÜNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint 
2017.08.30.


Jóreggelt! Szerda van, még nyár is van, bár már augusztus utolsó előtti napját írjuk. Igen, ez a hónap 31 napos. A kolléga esti posztjára reflektálnék gyorsan, amiben a kirúgásomról írt. Nem, egyébként nem arról írt, csak megihlette a hónap vége, amikor számolgatni szoktuk, hogy éri-e a széle a hosszát. Ez kivételesen semennyire nem magánügy, azért bátorkodunk szóvá tenni. Lehetőleg nem túl gyakran. Szóval a kolléga arra jutott, hogy a Seychelle-szigeteki nyaralást még egy kicsit elhalasztjuk. Legalább egy évtizeddel. Ez itt a móka helye volt. Komolyra fordítva: éhen nem halunk, a szerverbérlést kifizettük, a számláinkat befizettük. Ellenben ha már a napi betevőre sem futja, akkor viszont – eddig sem árultunk zsákbamacskát – kénytelenek leszünk kirúgni magunkat. Piaci viszonyok között ez a törvényszerű: amire nincs kereslet, azt egy ponton túl lehetetlen erőltetni. Ezennel viszont meg is ragadom az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében megköszönjem azoknak (igen, ők nagyjából mindig ugyanazok), akik szerint van annyira fontos, amit csinálunk, hogy a szimbolikus hátbaveregetések mellett és azon felül, lehetőségeikhez mérten támogatják a munkákat. Az erkölcsi támogatást természetesen ugyanennyire köszönjük. Ez itt nem a vinnyogás helye volt, ha esetleg valaki félre akarná érteni, tényeket közöltem. Azoknak, akik közben már (kár)örömükben dörzsölik a kezüket: nem fogunk könnyedén meghátrálni és összeomlani.

Úgyhogy nézzük, merre toljuk tovább a talicskát. Mint kiderült, a Merényi Kórházat egyáltalán sem lepték el a patkányok, természetesen csak hangulatkeltésről van szó. Értsük úgy, ahogy a vezetőség az MTI-nek írott közleményéből kiderült: az intézményt lejárató álhírek terjengenek. Egyetlen kártevőről van szó, aki bekerült az épületbe, egyébkén minden zavartalanul üzemel. Egy belső vizsgálatot azért elrendeltek. Nem értem, minek. Ha nincs probléma, minek vizsgálat? Hogy kiderüljön, kik voltak azok, akik hangulatot keltenek? Mást nem tudok elképzelni. Nem is kell. Kiszámíthatóan szánalmasak és fantáziátlanok. Minden fronton...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.