2017. augusztus 6., vasárnap

MÉSZÁROS LŐRINC CSÁPJAI A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK FELÉ NYÚLNAK

HVG ONLINE - VÁLLALKOZÁS
Szerző: Gyenis Ágnes
2017.08.06.


Nem vezetik ki a tőzsdéről az FHB-t, és a mostani árfolyamon nem száll ki belőle az állam. A takarékszövetkezeti szektor egyre több szálon fonódik össze Mészáros Lőrinc érdekeltségeivel.

Önellentmondásba keveredett a kormány. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) nem élt a lehetőséggel, hogy a hétfőn zárult nyilvános felvásárlás során eladja FHB-ban lévő részvényeit a Takarékbanknak. Pedig a minap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, már nincs szükség állami tulajdonlásra a bankrendszerben. Igaz, miközben a Gránit Bankban lévő állami részesedés értékesítése tisztes nyereséggel kecsegtet, az évek óta depressziós FHB-részvényektől most mindössze 533 forintos áron lehetett volna megválni, ami a három évvel ezelőtti kurzusnak csupán a kétharmada.

Az érdemi beleszólásra lehetőséget nem adó, 4,45 százalékos állami pakett értékesítése vagy megtartása alapvetően nem is tűnik árkérdésnek. Az MNV részesedését még 2015 végén az azóta megbukott kormányzati kedvenc, Spéder Zoltán irányításával szorították 5 százalék alá a takarékszövetkezetek egy furfangos, zárt körű tőkeemeléssel. Amivel amúgy mentőövet dobtak a krónikusan veszteséges, az MNV-nek is eladósodott banknak. A kirekesztő eljárás ellen az MNV hevesen tiltakozott, Orbán Viktor kormányfő pedig kinyilatkoztatta, hogy az FHB-ban meg kell őrizni az állam addigi pozícióját, de Spéder kiebrudalásán túl semmit sem tettek ezért. Az állami taktikázásról a szocialista Tóth Bertalan faggatta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert az Országgyűlésben, de csak azt a választ kapta, hogy a döntés az MNV igazgatóságára tartozik. Arra a testületre, amelynek tagja Szivek Norbert, az MNV vezére, az Orbán család bizalmasa, egyben az Orbán-vő Tiborcz István ingatlanügyleteinek egyengetője...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.