2017. augusztus 14., hétfő

MOMENTÁN NEKEM SÁROS A MOMENTUM


KÉNYSZERBAGOLY BLOG
Szerző: Kényszerbagoly
2017.08.14.


Ha nem az a történelmi helyzet lenne, ami, a demokratikus ellenzéki pártokat elnézve, meg is érteném őket. De a fidesz több évtizedes beágyazódásának lehetősége, az illiberális állam kiteljesedésének reális veszélye idején, ez olyan politikai szűklátókörüségre, majdani (húsz év múlva) hataloméhségre vall, ami megbocsájthatatlan. Sőt megismétlem, amit többször hangoztattam már, rengeteg furcsaság van a Momentum megszületése és vezetőjének cv-je körül. de a döntő az,hogy amit most tesznek, az CSAK a fidesznek kedvez. Akkor miért ne tételezzűk fel, hogy a fidesz is hozta létre őket?

Először azt nyilatkozták, hogy nem indulnak a 2018-as választáson, majd a népakaratot érzékelve, mégis változtattak, és úgy tettek, mintha mindig is ezt mondták volna. Programjuk, mint kiderült nem volt (pedig azt állították, hogy évek óta készülnek a megjelenésre), a nolimpia szavazatgyűjtő kezdeményezését a Választási Bizottság könnyedén átengedte, miközben minden más kezdeményezést gond nélkül visszadob, a szavazatgyűjtéskor igénybevettek, majd megtagadtak minden pártot, elsőre átvették Orbán beteges-célzatos Gyurcsány fóbiáját, Fekete-Győr Trócsányinál dolgozott -aki a jelenlegi sötétidős igazságügyi miniszter-, a családja ősfideszes felső körökhöz tartozik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.