2017. augusztus 1., kedd

NÉGY DOLOG, MELYEKKEL SZÁMOLNUNK KELL, HA VÉGLEG AZ OLIGARCHÁK KEZÉBE KERÜL AZ ORSZÁG

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.08.01.


Mészáros Lőrinc ásványvizét isszuk, Csányi Sándor sertéshúsát esszük, Matolcsy Ádám újságját olvassuk, Garancsi István építi a középületeinket, útjainkat, Andy Vajna tévéjét nézzük, vagy az ő kaszinóiban játsszuk el a pénzünket. Már most is ez a helyzet, ám – ahogy az ősi dakota bölcsesség tartja – mindig van rosszabb. Ha ugyanis 2018-ban Orbán Viktor felhatalmazást kap a választóktól arra, hogy folytassa azt, amit eddig csinált, akkor a kormányhoz kötődő oligarchák cégei teljesen megszállhatják a hétköznapjainkat. A gyorsan tollasodó nemzeti burzsoázia tagjai ugyanis egy harmadik kormányzati ciklus alatt teljesen feloszthatják egymás között a hazai piacot. Lássuk, milyen világ vár ránk, ha ez bekövetkezik!

1. Élni és nem hagyni élni. A rendszerváltás után jellemző volt az a gyakorlat, hogy a különböző kormányokhoz közel álló vállalkozások kedvezőbb helyzetbe kerültek az állami tendereken, ám mindig ügyeltek arra is, hogy a másik táborhoz húzó cégek se maradjanak megrendelések nélkül. Csányi Sándor például jobboldali oligarchának számít, ám korábban támogatott baloldali sajtóorgánumokat, felvett a cégeihez olyan munkatársakat, akik szocialista kormányokban viseltek tisztségeket. A Gyurcsány-éra alatt pedig Simicska Lajos vállalkozásai is kaptak állami megrendeléseket, igaz, közel sem annyit, mint az első Orbán-kormány idején. Ezt a gyakorlatot írta felül 2010 után a Fidesz két kormánya, vagyis maximum olyan üzletemberek kaptak lehetőséget vagyonuk növelésére, akik alkut kötöttek a regnáló hatalommal. A jelenlegi kormány nem is igazán tagadja, hogy célja az ellenzéki pártok gazdasági hátterének ellehetetlenítése, így nem számíthatnak kegyelemre azok, akikre továbbra is balos vagy liberális címkét ragasztották Orbán emberei. Ez egy olyan torz nemzetgazdasági struktúrát hoz létre, amelynek következményeit a következő pontban taglaljuk.

2. Sok az eszkimó kevés a fóka. Az Orbán-kormány üzenete így röviden annyi a vállalkozói szférához, hogy belőled is lehet milliárdos, ha beállsz közénk, és mi is hasznát látjuk a gazdagodásodnak. Ennek a felfogásnak a mintapéldánya a felcsúti gázszerelőből lett nagyvállalkozó. Mészáros Lőrinchez lényegében tapad a pénz, mióta Simicska Lajos korábbi pártpénztárnok, főoligarcha, gazdasági háttérember összeakasztotta a bajuszt egykori barátjával, Orbán Viktorral. A Fidelitasban szocializálódott ifjú fideszesek így már nem a bugris vidéki vállalkozót látják Mészárosban, hanem Orbán Viktor bizalmasát, aki csak ránéz egy zsíros vállalkozásra, és egy szempillantás alatt az övé is lesz. Ha ilyen könnyű meggazdagodni egy országban, akkor ne legyenek kétségeink, hogy egyre többen tolonganak majd az állami csecs körül, hogy részesüljenek az adományokból. És ahol túl sokan lökdösik egymást a zsíros falatokért, ott néhányan éhesek maradnak. Ennek következménye a következő pontunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.