2017. augusztus 3., csütörtök

NÉGY NAPRA JAZZFŐVÁROS LESZ KECSKEMÉT

CIVILHETES BLOG
Szerző: Civilhetes.net
2017.08.02.


Tizenkét ország százhuszonöt zenésze lép színpadra Európa legnagyobb szabadtéri dzsesszfesztiválján, az augusztus 3. és 6. között zajló kecskeméti Jazzfőváros öt színpadán - mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Az ötletgazda, egyben a fesztivál házigazdája, a Bohém Ragtime Jazz Band zenekarvezetője elmondta: a második Jazzfőváros fesztiválon itt lesz többek között Japánból Ken Aoki, a világ legjobb bendzsósa, a ragtime királynőjének is becézett kanadai Mimi Blais vagy éppen a New York-i zongoramágus, Rossano Sportiello. Koncertet ad a Svájcból érkező Marco Marchi & the Mojo Workers, a nemzetközi sztárcsapat, a Three Wise Men, az olaszországi Chicago Stompers, de üde színfolt lesz a hollandiai rezesbanda, a N'awlins Brass Band is. Mellettük fellép a klasszikus jazz magyar élvonala is a Bolyki Brotherstől a Hot Jazz Bandig, a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band pedig Szekeres Adriennel várja a közönséget. Az esték jam sessionnal zárulnak - tette hozzá. Ittzés Tamás kiemelte: a Benkó Zoltán Szabadidőparkban megrendezett Jazzfővárosban Joplin-maratonnal emlékeznek meg a száz éve elhunyt ragtime királyára, melynek során kanadai és magyar fellépők játsszák el Scott Joplin műveit. Újdonsága a fesztiválnak az esti jeggyel látogatható színpad, ahol este nyolc órától éjfélig fergeteges blues, boogie és rock'n'roll szól azoknak, akik csak néhány órára akarnak "beleszagolni" a Jazzfőváros levegőjébe - fogalmazott. A főszervező szerint a fesztivál kísérőrendezvényei is igen változatosak: a játékszigeten a legkisebbek akár egy egész napot is eltölthetnek, de lesznek vízparti gyermekprogramok és "hangszersimogató" is. A mozogni vágyóknak buborékfocival és a Jazzfőváros futóversennyel készülnek, de a fesztiválkarszalaggal a strand és a csúszda is ingyenesen használható. A fesztivál ideje alatt zajlik majd a II. Országos Jazz Műveltségi Vetélkedő döntője és idén is szerveznek swingtánc tanfolyamokat is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.