2017. augusztus 25., péntek

NEM TARTHATUNK ÉLETBEN EGY KORRUPT RENDSZERT - MONDJA A TÁVOZÓ HOLLAND NAGYKÖVET

168 ÓRA ONLINE
Szerző: Lampé Ágnes
2017.08.24.


Négy év után a napokban távozik Budapestről, és több évtizednyi külszolgálat után nyugdíjba megy Gajus Scheltema, Hollandia magyarországi nagykövete. Interjúkötetet is megjelentetett, amelyben ő kérdez. Ittléte során Orbán Viktorral egyszer sem találkozott, magyar túzokkal annál többször. A kormány által támadott civil szervezeteknek azt tanácsolja: vállalják büszkén, hogy a holland kormány támogatja őket.


– Pakol?
– Az életem érkezésekből és búcsúzásokból áll. Előbbi öröm, utóbbi mindig elszomorít egy kicsit.
– A könyvet nem szomorúan írta.
– Dehogy. Így köszöntem meg az itt töltött éveket, korábbi állomáshelyeimen is megtettem.
– Hogyan választott interjúalanyokat?
– Nem személyeket, inkább történeteket és megfelelő helyszínt kerestem. Utóbbi lett az önök ikonikus And­­rássy útja, amely remekül szimbolizálja Magyarország gazdag történelmét. Számos sztorit tudtam hozzákapcsolni, olyan ez, mint egy karácsonyfa a csillogó díszekkel. Tudtam például, hogy a Hopp Ferenc múzeum az Andrássy úton van, igazgatóját, Fajcsák Györgyit nagyon kedvelem. Őt kértem meg, mesélje el, honnan származnak a magyarok. A hollandoknak nincsenek ilyen gyökereik, számunkra ez kevéssé fontos, a magyaroknak viszont nagyon is számít. Szintén az Andrássy úton található a Török Intézet, gondoltam, egy szakember beavathatna a magyar–török kapcsolatokba, hiszen amolyan utálom-szeretem viszony alakult ki a két nép között. Végül Vásáry István professzorral, egykori ankarai nagykövettel interjúztam. A végére sok különféle történet kerekedett: szó volt az 1944-ig Andrássy úton élő zsidókról és az 1945 után innen kitelepített nemesség különös sorsáról is.
– A történetek tényleg színesek, a fotók mégis fekete-fehérek.
– Így kontrasztos, másrészt Magyarországon amúgy is minden fekete-fehér.
– Hogy érti?
– Egy ügyben valaki vagy ezen, vagy azon az oldalon áll, nincs átmenet, így van a politikában is. Hollandiában mi mindig a kompromisszumot keressük: legyen egy kicsi ebből, egy kicsi abból is. A kormánykoalícióban négy-öt párt van, mindegyik enged valamennyit. Lehet, hogy hónapokig húzódnak az egyeztetések, de végül megtaláljuk a kompromisszumot. Itt viszont csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk. Klasszikus marxista világlátás.
– Ami láthatóan nem szimpatikus önnek.
– Engem nem így neveltek. Diplomataként pedig végképp nem így gondolkodom, mindig a kompromisszumot keresem, és nem azt, hogy kivel harcolhatok. Itt viszont mindenki állandóan az ellenséget kutatja. Ami egy­­be­­cseng az emberek történelmi ta­­pasztalataival is. Hozzászoktak, ha nem értenek egyet a hatalmon lévőkkel, rögtön ellenségnek számítanak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.