2017. augusztus 3., csütörtök

PEDIG DÚRÓ DÓRA IS PONTOSAN TUDJA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2017.08.03.


Könnyű helyzetben vagyok, amikor a mai nap abszolút hírének kommentálására vállalkozom. Ami úgy hangzik konyhanyelven, hogy a Jobbik elvenné a szavazati jogot az írni, olvasni nem tudó emberektől. Nem konyhanyelven pedig úgy szól – Duró Novákelődné Dóra MTI-hez eljutott közlemény szerint -, hogy a cukisodó, néppártosodó szélsőségek pártja alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogosultságot.

A demokratikus alapjogokat korlátozni kívánó javaslat indoklása sokak első ránézésére módfelett jól hangzik: ezzel az intézkedéssel visszaszoríthatnák a szavazatvásárlást, ha legalább az írni-olvasni tudás alapkövetelmény lehetne a választáson való részvételhez. Különös tekintettel arra, hogy az elmúlt években igencsak bevett gyakorlat lett az alacsony iskolázottságú emberek szavazatainak megvásárlása.

Duró érvelésében arra is kitért, hogy a magyar jogrendszertől egyáltalán nem lenne idegen ez a lépés, hiszen a választójog most sem korlátlan: a kiskorúak, a 18 éves korukat be nem töltöttek sem szavazhatnak. Egyébiránt pedig autót sem lehet vezetni általános iskolai végzettség nélkül.

A könnyű, de ugyanakkor semmilyen jóérzéssel nem társuló helyzetem annak tudható be, hogy eddig is más platformról szemléltem a demokráciát, mint a Jobbik, ezért a legjobb indulattal sem tudnám megvádolni őket azzal (se eddig, se most), hogy valaha is demokraták lettek volna. Fogcsikorgatva ugyan, de meg kell dicsérnem őket azért, hogy a magukat demokratikusnak nevező pártokkal szemben nem kis sikerrel munkálkodnak a közélet napirendjének alakításáért, hogy azt lehetőleg ne kizárólag a Fidesz propagandagépezete uralja. Az én olvasatomban nem lehetett kérdés, hogy mikor húzzák elő ezt a kétségtelenül ügyes, kellően populista és alattomos lapot a mellényzsebből.

A szavazati jog lehetséges korlátozásának időről időre felmerülő, ám szerencsére megoldatlanul maradt kérdésének Jobbik általi felmelegítése arra persze kiváló alkalmat teremt, hogy a Fideszt jobbról támadó pártnak az uborkafa árnyékában sikerüljön tematizálni a közbeszédet. Mielőtt az álságos javaslatról egyáltalán bármit is szólnék, azt előrebocsátom: tisztában vagyok azzal, és talán ez a legnagyobb aggodalomra okot adó vonatkozás, hogy magukat demokratának valló polgárok számára is szimpatikusnak hat ez a lopakodó, veszélyes ötlet. Függetlenül attól, hogy mekkora esélye van annak, hogy törvényerőre emelkedjen.

Az a kisebbik baj, hogy Dúró Dóra szerint a lakosság mintegy 20%-a nem tud írni, olvasni. Ez elég érdekes adat, tekintve, hogy 2005-ös állás szerint az analfabéták aránya csupán 0,6%volt Magyarországon, de mindegy is. Önmagában az, hogy egy, a küszöbön álló választás állítólagos megnyerésére, azaz kormányzásra készülő párt a társadalom perifériájára szorult, legkiszolgáltatottabb társadalmi csoport(ok) felzárkóztatása helyett (további) jogfosztásukkal kampányol, szerintem pontosan jelzi a javaslat súlyosságát. És azt, hogy a Jobbikkal legalább olyan jól járna ez az ország, mint a jelenleg regnáló Fidesszel jár éppen. Akik most a leghangosabban óbégatnak azok helyett is, akiket nyolcadik éve ugyanúgy kirekesztenek, zárójelbe tesznek és magasról leszarnak, mint elvtársaik a szélsőségekben tervezik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.