2017. augusztus 3., csütörtök

SÖTÉTNEK LÁTJUK A JÖVŐT, DE NEM TUDJUK, MITŐL LEHETNE JOBB

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KÁLMÁNATTILA
2017.08.03.


Magyarország büszke és erős európai ország? Sajnos nem, sokkal inkább borúlátó, őrlődő és helyét kereső ország. Legalábbis ez derült ki egy frissen publikált kutatásból, amit egy amerikai intézet és az Ipsos csinált idén márciusban. Kelet vagy Nyugat? Stabilitás vagy változás? Ilyen és ehhez hasonló alapkérdésekben is végletesen megosztott a magyar társadalom.

A magyarok fele szerint rossz irányba mennek jelenleg a dolgok az országban, miközben 38 százalékuk azt mondja, hogy jó irányba. Ez két szempontból is meglepő adat: egyrészt ez a 38 százalék körülbelül 10 százalékkal magasabb részarány, mint a kormánypártok támogatottsága ebben az időszakban, másrészt nem igazán következik belőle a lenti ábra: ezen ugyanis az látszik, hogy az ország háromnegyede szerint a mostani fiataloknak nem lesz jó jövőjük Magyarországon. Ez elég brutális adat, ami fokozódó kivándorlást és rossz, demoralizált közhangulatot vetít előre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.