2017. augusztus 17., csütörtök

TÉNYLEG NEM ÉRDEKLI AZ ÜGYÉSZSÉGET, HOGY 2010-BEN VÁLASZTÁSI CSALÁS TÖRTÉNT?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.08.17.


Pár hete, miután a Fidesz megszavazta alkotmányellenesen, hogy korlátozza a pártok köztéri plakátolását, arra hivatkozva, hogy Simicska Lajos kedvezményt adott a Jobbiknak, kiderült, hogy 2010-ben Simicska Lajos sokkal durvább kedvezményt adott a Fidesznek, mint most a Jobbiknak. Ezt a kedvezményt pedig a Fidesz nem vallotta be a 2010-es ÁSZ-jelentésben. Sőt, az egész plakátbérlés kimaradt belőle.

Ez azért fontos, mert a 2010-es szabályok alapján, amelyeket egyébként soha senki nem tartott be, egy párt maximum 404 millió 838 ezer forintot költhetett volna. Viszont, ha a Fidesz 2010-re bevallott költéséhez (404 millió 721 ezer forint) hozzáadjuk a most kiderült költségeket, az bőven meghaladja a 404 milliós határt. Ráadásul a hibás jelentés miatt is szabályt szegett a párt.

Ugyanis akkor listaáron 1 milliárdot kellett volna adnia a Fidesznek azokért a plakáthelyekért, amelyekért végül csak 23 milliót fizetett ki. Ez elég nagy anyagi előny a többi párttal szemben, nem?

A konkrét számla, amit Simicska akkori cégének fizetett a Fidesz, 98 millió forintról szól, az átragasztások és egyéb javítások költségeivel kiegészítve.

Ugyanakkor a Fidesz 2010-es elszámolásában az ÁSZ felé csak 35 millió 682 ezer forint szerepel. Tehát a Fidesz 2010-ben a többi párthoz képest óriási versenyelőnnyel jutott, bőven áron alul plakáthelyekhez az oligarchájától. Majd még ezt az árun aluli összeget is hamisan vallotta be, és biztosan tudjuk, túllépte a megengedett kampányköltést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.