2017. augusztus 30., szerda

VALÓBAN ELVETTE TŐLÜNK A FIDESZ A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGBA VETETT HITET?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.08.30.


A hétvégi szegedi baloldali értelmiségi találkozó egyik legfontosabb témája a társadalmi igazságosság megvalósíthatósága volt. Már az önmagában meglehetősen fura helyzet, amikor egy ellenzéki pártnak arról kell lamentálnia, érdemes-e kampányolnia a társadalmi igazságosság elérése érdekében, de a hozzászólásokból kiderült, sokan már a baloldalon sem hisznek igazán abban, hogy a magyarok többsége elérhetőnek véli a törvény előtti egyenlőséget, illetve látnak arra esélyt, hogy felelősségre vonják a hatalmukkal visszaélő politikusokat. Hét évig keményen dolgozott a Fidesz azért, hogy a magyarok beletörődjenek a megmásíthatatlanba, vagyis amíg az oligarchák dinasztiákat alapítanak, addig a szegények kitörési esélyei a minimálisra csökkennek, így egy furcsa alakban éled ujjá a Horthy-korszak Magyarországon.

Magyarországon nem létezik a szó hagyományos értelmében vett munkásosztály, de a klasszikusnak nevezett burzsoázia sem létezik már hazánkban. Ez nem baj, nem erény, csak arra figyelmezteti a hazai baloldalt, hogy nem lehet már a régi szlogenekkel megszólítani a szavazókat. Ez megmarad Thürmer Gyula Munkáspártjának, amely olykor persze összekacsint a Fidesszel..Persze a jelenlegi kormánypárt sem a hagyományos jobboldali értékek megtestesítője a magyar politikai erőtérben. A Fidesz előnye a baloldallal szemben épp abból táplálkozik, hogy nem ideológiák, hanem ügyek mentén, eszmeiségtől független alkalmi kampányok segítségével gyűjtögeti politikai tőkéjét. Ez azonban hosszú távon visszaüthet, amit a hazai baloldal saját kárán tanult meg.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szegedi beszédében nem véletlenül emlegette ismét Gyurcsány Ferenc felelősségét abban, hogy a baloldal elvesztette hagyományos ideológiai hátterét. Az a harmadik utas baloldaliság irányzata - amely többek között Tony Blair brit és Gerhard Schröder német kormányfők nevéhez fűződik - épp olyan pragmatikus módon fogta fel a szavazatszerzést, ahogyan most a Fidesz teszi. Ha épp úgy ítélték meg ugyanis ezek a szociáldemokrata politikusok, hogy érdemes támogatni egy háborút, akkor megtették ezt, ha jó üzletnek tűnt privatizálni, nem késlekedtek, ha gesztust kellett tenni a jómódúak felé, nem haboztak. Nem csoda, hogy a Gyurcsány, Blair, Schröder utáni időktől nem igazán találja az identitását a baloldal szerte Európában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.