2017. augusztus 13., vasárnap

VÉGIGKÖVETTÜK, HOGY SZÜLETNEK MEG KÍNÁBAN A CSÚCSMOBILOK

24.HU
Szerző: Pintér Mónika
2017.08.13.


A mobilok mekkájában, a kínai Sencsenben követtük végig, hogyan jut el egy okostelefon az első tesztelésektől a gyártósoron át a boltokba került végleges változatig. Őrült tempóban megy a fejlesztés, kész csoda, ha csak a bemutató szól nagyot, a készülékek nem.

Hihetetlen tempóban fejlesztik az okostelefonokat, minden évben legalább egy csúcsmobilt, ha nem rögtön kettőt dobnak piacra a legnagyobb gyártók – s akkor az alsó- és középkategóriás szegmens szóba se került.

Példaképp ősszel érkeznek az újabb készülékek, legyen szó a Samsung Note 8 vagy az iPhone jubileumi készülékeiről, ahogy az IFA berlini kiállítás keretében is tömegével mutatnak be új kütyüket. A még tavasszal bemutatott új csúcsmobilok, mint a Samsung S8, az LG G6 vagy éppen a Huawei P10 közben már elérhetőek Magyarországon is. Pedig ezek a készülékek a március elején tartott Mobil Világkongresszus (MWC) margóján vagy az azt követő hetekben mutatkoztak be.

Arról azonban kevesebb szó esik már, hogy ezek a telefonok milyen hosszú utat tesznek meg, na nem csak a főleg kínai gyártósortól a boltok polcaiig, de az első ötletmorzsától odáig, hogy megvalósuljon ebben a formájában a végleges koncepció.

Mérnökök, designerek dolgoznak azon a háttérben, hogy minél több mindent, abból is a legjobbat zsúfolják bele a minél vékonyabb, könnnyebb, szebb vázba. Hosszú hónapok eredménye, hogy megkezdődjön a tömeggyártás és a szállítás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.