2017. augusztus 21., hétfő

VENDÉGÍRÁS: FARKAS FLÓRIÁN, A CSÓRÓ DÍSZCIGÁNY

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Szerző: Bogdán Géza
2017.08.21.


Aligha van ma olyan ember Magyarországon, aki a címben szereplő személyt ne utálná. Ő az a cigány származású miniszteri biztos, aki állítólag a népe kárára sikkasztott, s akire még a tulajdon rokonsága is csak megvetéssel tekint. Igen, ő Farkas Flórián, akiről hazánkban már szinte mindenki csak dehonesztálóan nyilatkozik.

Az igazsághoz tartozik, hogy negatív hősünk élete során nem egyszer került már összetűzésbe a törvénnyel. Különböző köztörvényes bűnesetek miatt 1975 és 1982 között háromszor ítélték el. Kapott felfüggesztett, de végrehajtandó szabadságvesztést is, ám hogy miért és hogy mennyi időt töltött összesen börtönben, azt nem tudni. Érthetetlen számomra, de a rendszerváltás után Farkas Flórián mégis ilyen priusszal a háta mögött lett a legnagyobb cigánypárt, a Lungo Drom elnöke. 1996-ban – ezúttal immár közéleti személyként – ismét vétett a törvény ellen. 1998-ban vádat is emeltek ellene hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése miatt. Göncz Árpád akkori köztársasági elnökünktől azonban kegyelmet kapott, így a bírósági tárgyalása is elmaradt. Iratait 30 évre titkosították.

Az újabb botrány 2014 márciusában robbant ki, aminek előzménye az volt, hogy Farkas Flóriánt megválasztották a „Híd a munka világába” nevű projekt elnökének. Ez a szövetkezet úgy cirka ötmilliárd forintnyi uniós forrást használhatott volna fel a roma származású munkanélküli emberek álláshoz jutásához, ám kiderült, hogy egyetlen romát sem sikerült munkához juttatniuk. A pénz nagy részét túlárazott, s jobbára haszontalan dolgokra herdálták el, míg annak maradéka állítólag a saját és a haverok zsebében landolt. A botrány megszellőztetése után az ügyészség, 1,6 milliárdos csalásgyanú miatt rendelt el nyomozást. A Fidesz-kormány úgymond kárenyhítési célzattal nyújtott 1,2 milliárdos partneri kompenzációja pedig úgyszintén szőrén-szálán eltűnt, és hogy a kedélyek borzolása teljesebb legyen, a Lungo Drom tagsága 2017 júniusában újabb 5 évre bizalmat szavazott Farkas Flóriánnak. A Fidesz pedig mindeközben szintén megújította a partnerségi szerződését a Lungo Drommal. Mintha, mi sem történt volna. Ki érti ezt? Fel van adva a lecke, az már hétszentség!

Gondolkodó ember lévén, számomra ez a történet viszont egyáltalán nem életszerű.

Van egy ember, aki évtizedek óta rendre csak elsíbolja a romák felzárkóztatására szánt milliárdjait, mégis mind ő, mind a családja, szó szerint nyomorog. Farkas Flórián miniszter egy 2002-ben vásárolt 182 négyzetméteres családi házban él Szolnokon. Egy megátalkodott garas megtakarítása nincs, ellenben az adóbevallása szerint 12,5 millió forint adóssága van. Famíliája, és a tulajdon édestestvére is szó szerint mélyszegénységben él. Irén nevű testvére például szociális segélyből és egy áram nélküli erősen omladozó házban, míg a roma miniszteri biztos jobb sorsra érdemes édesapja szintén áldatlan körülmények között tengeti életét.

Tudom, hogy nem hazugság, mégis képtelen vagyok felfogni, hogy mindez igaz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.