2017. augusztus 18., péntek

VENDÉGOLDAL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Digger
2017.08.17.


Éttermi kalandozások következnek Magyarországról és Angliából, méghozzá Digger billentyűzetéből és képeivel. Tudom, sokan kezditek a napot a blog reggeli olvasásával, aminek ma lesz némi veszélye a kalóriák szempontjából. Én szóltam… Természetesen utána jöhetnek a vélemények a jó és rossz éttermi tapasztalatokról Magyarországon és bárhol máshol!

„Az éttermi tapasztalatainkról szeretnék most írni. Nyilván a vendéglátás az egy olyan nagy és szerteágazó terület, hogy az én rálátásom mértékét észlelni sem lehet, ezért most szeretném kihangsúlyozni, hogy a saját tapasztalatainkról írok.

Magyarországon

Amikor otthon éltünk jó esetben évente egy-két alkalommal jutottunk el étterembe. Általában a bicskei Báder Fogadóba. Itt álljunk meg egy percre. Maga a hely és előélete emblematikus helytörténeti érdekesség. Gyerekkoromban is vendéglő volt ott, a nádtetős Kolomp Csárda. Minden évben mellette rendezték meg a Búcsút.

A családdal leballagtunk, felültem néhány ringlispílre meg a kőrhintára aztán betértünk ebédelni a Kolompba. sok emlékem nincs róla de arra e,lékszem hogy középen volt egy nagy akvárium tele pontyokkal és onnan lehetett kiválasztani az ebédnek valót.

Aztán hosszú évek után Báder Antal épített a helyén egy éttermet néhány kiadó szobával. Szóval oda szoktunk lemenni a feleségemmel de volt ott néhány évzáró vállalati buli is.

Kiváló hely, csodálatos környezet, külön lehet kérni kisebb termeket társaságoknak, mint például a Székelyterem vagy Vadászterem. Az étel nagyon finom, hatalmas adagok elfogadható áron. Kiemelném az erdélyi fatányérost, amivel még én is jóllakok, pedig azt kevés étterem tudja biztosítani. A Báder egy tök jó hely.

Most már hogyha hazalátogatunk megengedhetjük magunknak, hogy többször látogassunk étterembe. A vendéglátás színvonala sokat javult az utóbbi években. Mégis vannak ellentmondások. A vendégért vagyunk, és a vendég kívánságát teljesítjük jelmondat nem mindig igaz a valóságban. A halásztelki Hermina vendéglőben történt az alábbi eset.

Általában az éttermek tányérján van valami étteremre jellemző logószerűség valami salátakupac. Biztos van ennek szakszerű neve, de mindegy is. Az alábbi párbeszéd zajlott le apósom és a pincér között.

- Elnézést, én nem kérem a salátát.
- De az jár.
- Én akkor sem kérem.
- De az akkor is jár.
- De én meg akkor sem kérem.
- De nem hozhatom ki anélkül.
- Miért nem?
- Mert hozzá jár.
- Vegye le róla.
- Nem vehetem.

Ez a párbeszéd folytatódott tíz percig, mire megegyeztek, hogy mégse hozza a salátát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése