2017. augusztus 3., csütörtök

ZUHOGÓ MILLIÁRDOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2017.08.02.


Ránk virradt az este, de remélhetőleg éjjel már nem fog sütni a nap. Ma is drágult egymilliárddal a vizes vb, de mindenki nyugodjon meg, ez még távolról sem a vége, ugyanis ez még a rendezéskor keletkezett számla, a bontás költségeit még nem tudjuk. Nem akarom azzal idegesíteni a kormánypropagandát, hogy átszámolom lélegeztetőgépre. Inkább átszámolom biztonságra. Csak a mai összeg elég lett volna arra, hogy 1000 család kapjon egymillió forintot, amiből esetleg rendezni tudja a hiteltörlesztőt, vagy képez egy kis tartalékot. De elég lett volna arra is, hogy 20 000 család kapjon 50 000 forintot mondjuk a tanévkezdés örömére. Miután úgy tűnik, hogy az egészségügyben vezető tisztséget betöltők szerint tök rendben van ide-oda hurcolni a betegeket vizsgálatra, CT-re nem számolom át. Legyen elég a tudat, hogy lesz ez még több is.

Szerencsére jónéhány milliárdot sikerült elkölteni az Unió elleni uszító propagandára is, ráadásul teljesen eredménytelenül. A magyarok az uniós átlag felett, 46 százaléknyian bíznak az EU-ban, 49 százaléknyian viszont nem. A magyar kormányban viszont a lakosság 39 százaléka bízik, 59 százalék viszont nem. A többiek nem tudják. Ezt a felmérést speciel nem a Századvég készítette. Az is kiderült a felmérésből, hogy – szintén a propaganda ellenére – 10 százalékkal több embert aggaszt az egészségügy állapota, mint a migránsok.

Ez mondjuk nem befolyásolja a Fideszt, mert tolják továbbra is a hülyeségeiket. Nem baj, mert a többi párt is ezt teszi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.