2017. szeptember 11., hétfő

A FIDESZ AZT IS MEG SZERETNÉ MONDANI, HOGY MIKOR LEGYENEK ZAVARGÁSOK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2017.09.11.


A kormánypárt mindenképpen szeretné fenntartani azt a látszatot, hogy Magyarországon csak azok a dolgok történhetnek meg, melyeket a Fidesz akar. Kétségtelen, szinte minden fontos intézményt a kezükben tartanak a hatalom birtokosai, ám azért az mégis túlzásnak tűnik, hogy ide vágó titkosszolgálati információk nélkül is arra a megállapításra jutott Rogán Antal és Kövér László, hogy utcai rendbontások, politikai hátterű zavargásokra lehet számítani az ősz folyamán.

Rogán Antal és Kövér László titokzatos összeesküvéssel való riogatása annyiban biztos elérte a célját, hogy napok óta próbálják kitalálni az újságírók, politológusok, ellenzéki politikusok, mi áll annak a hátterében, hogy ilyen kijelentésekre ragadtatják magukat magas rangú kormánypárti politikusok. Nagy talány biztos nincs ebben az ügyben, hiszen valószínűleg a Fidesz jó szokásához híven akkor is úgy akar viselkedni, hogy uralja a helyzetet, amikor valószínűleg ez nem így van.

Egyetlen logikus magyarázata van ugyanis a Rogán-Kövér páros riogatásának. Valószínűleg információjuk van arról, hogy egy ellenzéki erő, esetleg Simicska Lajos és köre olyan leleplezésre készül, melyek utcai zavargásokat is eredményezhetnek. Magyarán a cél a megelőzés, hiszen, ha előre megmondják, hogy Soros György pénzén toborzott tüntetők fogják ellepni Budapest és a nagyvárosok utcáit, akkor kevésbé lesznek fájdalmasak számukra a következmények. Ha meg véletlenül nem lesz ilyen ellenzéki leleplezés, és ezért semmiféle zavargás nem bosszantja a kormányoldalt, akkor sem bukott nagyot a hasztalan riogatással a Fidesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.