2017. szeptember 1., péntek

A FIDESZ LEGYŐZHETŐ, DE AZ ELLENZÉKTŐL ÓRIÁSI ÁLDOZATOK KELLENÉNEK HOZZÁ

444.HU
Szerző: Magyari Péter
2017.09.01.


- Hiába a legerősebb párt a Fidesz, nincs annyi támogatója, hogy biztosan többséget szerezzen.

- A Fidesz bukása csak akkor történhet meg, ha kevés ellenjelölt indul, és sokan mennek el szavazni.

- Mivel az ellenzéki oldalon semmilyen együttműködés sem körvonalazódik, egyelőre nincs esély e feltételek teljesülésére.

2006 ősze óta, immár 11 éve minden közvélemény-kutatás szerint a Fidesz a legnépszerűbb párt Magyarországon. Bár ebben a ciklusban az összes jelentős időközi választást elvesztették (parlamentit Újpesten, Veszprémben és Tapolcán, polgármesterit Salgótarjánban) önmagában egyetlen másik párt sem veszélyezteti a győzelmüket a 2018-as választáson. Legalább kétszer annyian szavaznának a Fideszre a mostani mérések szerint, mint az utána következő pártra, ami a legtöbb kutatás szerint inkább a Jobbik, esetleg az MSZP lehet.

Csakhogy a Fidesznek ez a relatív magas támogatottsága elvben egyáltalán nem garantálja, hogy a párt megszerezze a képviselői helyek több mint felét.

A mostani felmérések szerint 1,5–1,7 millió biztos szavazója lehet a Fidesznek, miközben összesen 8 millió polgárnak van választójoga. (Igaz, közülük legalább félmillió külföldön él, és nekik nem adatott meg, hogy levélben szavazzanak, hiába követelte számukra az ellenzék, hogy ugyanúgy szavazhassanak, mint a határon túli kettős állampolgárok. Így a valóságban legfeljebb 7,5 millióval érdemes számolni, ennél több választó fizikailag sem tudja leadni a szavazatát. A valóságos részvétel persze ennél jóval kisebb lehet, hiszen a választók 30-40 százaléka rendre otthon marad.)

Ezért mondta azt Tölgyessy Péter, hogy a Fidesz tábora „a legnagyobb kisebbség”, vagyis nem az övék a többség. 2002-ben és 2006-ban például 2,2 illetve 2,3 millió ember szavazott a Fideszre, mégis ellenzékbe kerültek. 2014-ben azonban még 2,1 millió szavazat sem kellett nekik a kétharmados győzelemhez. Ebben benne van, hogy addigra a saját érdekük szerint módosították a választási szabályokat:
- számukra kedvezően rajzolták át a választókörzeteket;
- növelték az egyéni jelöltek súlyát a listás helyekhez képest;
- a töredékszavazatok számításának módosításával jutalmazták az egyéni befutók pártlistáit is;
- megszüntették a részvételi küszöböt;
- megszüntették a második fordulót.

Az intézkedések nagy része a mindenkori „legnagyobb kisebbséget” jelentő erőnek kedvez, mert a relatív legerősebbet jutalmazza, és az arányos képviseletet gyengíti. A legutóbbi választás óta a Fidesz iránt teljesen elkötelezett vállalkozók felvásárolták a sajtó jelentős részét, és ismét összehasonlíthatatlanul több pénzből kampányolhatnak, mint bárki más.

Nem csoda, hogy pártok feletti mozgalom indult a választási rendszer arányosabbá tételéért, a sokpártrendszerhez jobban illeszkedő szabályok kikényszerítéséért, ám kétharmados törvényről van szó, valószínűtlen, hogy 2018-ig megváltozzanak a szabályok.

De még így sem lefutott a választás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.