2017. szeptember 15., péntek

AZ ANTISZEMITA ESTERHÁZY JÁNOS HAMISÍTOTT "ZSIDÓMENTÉSE" ÉS A DUNASZERDAHELYIK ÉPVISELŐTESTÜLET

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Lázár György
2017.09.14.


Úgy tűnik, hogy az Esterházy Jánossal kapcsolatos évek óta folyó cinikus történelemhamísítás egyre többeket zavar, és én szívből remélem, hogy a nemzetközi közvélemény hamarosan foglalkozni fog ezzel az elképesztő üggyel. Mert azért az tényleg felháborító, hogy az Orbán kormány egy jólszervezett (kormányszintű) történelemhamisítási programot hozott létre és egykori Horthystákból, fasisztákból, sőt, akár jogerősen elítélt háborús bűnösökből, csalással, “zsidómentőket” faragnak!

A dunaszerdahelyi képviselő-testületi legutóbbi ülésén vitát váltott ki az a javaslat, amelynek értelmében Esterházy János halálának 60. évfordulója alkalmából a 2017-es Esterházy emlékévhez csatlakozott volna a város. Karaffa Attila városi képviselő elmondta, hogy az általa vezetett Pázmaneum nevű szervezet hirdette meg az emlékévet, amelyhez több egyházi és civil szervezet is csatlakozott nem csupán Felvidékről, hanem az „anyaországból” is. Javaslata alapján egy elvi csatlakozás kért a várostól, s mint elmondta, ősszel szeretnének Dunaszerdahelyen egy Esterházy-konferenciát is megrendezni. (Itt olvashatóak a részletek.)

Karaffa szervezetét a Pázmaneum-ot az Orbán kormány támogatja és céljuk Esterházy tisztára mosása. Esterházy 2011-es kassai szoboravatását egy zárt udvaron rendezték az Orbán kormány segédletével, de az ott is verekedésbe fulladt. A tüntetők azt kiabálták hogy Esterházy gróf „fasiszta”. (Itt megnézhető.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.