2017. szeptember 7., csütörtök

AZ IGAZI CSATA MÉG CSAK MOST KEZDŐDIK

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2017.09.07.


Közbevetőleg jegyzem meg, a Fidesz nagyurai úgy gondolják, hogy a világ úgy működik, ahogyan ők járnak el hazánkban. Az elmúlt több mint hét évből számtalan példát lehetne sorolni, amikor Orbán hatalmi érdekeinek megfelelő jogi szabályozást fogadtak el – a tiltakozások ellenére. Kevés olyan demokrácia van a világon, ahol a politika aktuális érdekeinek megfelelően, akár két nap alatt lehet módosítani a „kőbevésett" alaptörvényt.

Az Európai Unió bírósága szerdán a magyar és a szlovák kormány ellen döntött kvótaügyben. Az ítélet borítékolható volt, hiszen a bíróság francia főtanácsnoka előzetes szakvéleményéből kiolvasható volt, milyen álláspontra helyezkedik majd a luxemburgi bíróság.

A tegnapi reagálások nagyjából megfeleltek a vártaknak. A magyar kormány képviselői igazságtalan döntésről beszéltek, hangsúlyozták, hogy a politika „megerőszakolta” a jogot.

Közbevetőleg jegyzem meg, a Fidesz nagyurai úgy gondolják, hogy a világ úgy működik, ahogyan ők járnak el hazánkban. Az elmúlt több mint hét évből számtalan példát lehetne sorolni, amikor Orbán hatalmi érdekeinek megfelelő jogi szabályozást fogadtak el – a tiltakozások ellenére. Kevés olyan demokrácia van a világon, ahol a politika aktuális érdekeinek megfelelően, akár két nap alatt lehet módosítani a „kőbevésett” alaptörvényt.

Szijjártó Péter arról beszélt, az igazi csata még csak most kezdődik.

Kósa Lajos egyenesen a Soros-terv megvalósításáról beszélt. Józan, mértéktartó megszólalást kormányzati berkekből nem hallottunk.

A miniszterelnök még nem szólalt meg. Várhatóan, holnap reggeli rádiós interjújában osztja ki az EU-t és intézményeit.

A szlovák kormányfő hangsúlyozta, tiszteletben tartják a bíróság döntését. Ugyanakkor hozzátette, tovább munkálkodik majd azon, hogy a tőle elvárt szolidaritás ne a menekültek kényszerű befogadásában öltsön testet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.