2017. szeptember 19., kedd

CSAK A SZOKÁSOS: A NAGYON DEMOKRATA FIDESZ MEGRÉMÜLT A NÉPAKARATTÓL

B1 BLOG
Szerző: ashwood
2017.09.18.


Az amúgy meglehetősen tesze-tosza ellenzék időről időre sarokba tudja szorítani a Fideszt egy népszavazási kezdeményezéssel. A magát a demokrácia élharcosaként beállító kormánypárt ilyenkor mindent elkövet, nehogy véleményt nyilváníthasson az állampolgár.

A Fidesz öndefiníciója szerint minden fontos kérdésben igyekszik kikérni a választók véleményét. Ennek lenne csatornája a nemzeti konzultációnak nevezett folyamat, amelynek során irányított – sok esetben hazug – kérdésre a lakosság töredéke a kormánynak tetsző válaszokat ad. Lássuk be, aki egy kicsit is komolyan veszi ezt a színjátékot, az nem is válaszolhat másként, mint azt Orbán és stábja elvárja tőle. Aki helyén kezeli a nemzeti konzultációkat, az a papírgyűjtésnél látja utoljára az adómilliárdokból kinyomott íveket.

Ezzel szemben a népszavazás intézménye valóban a választók politikai akaratnyilvánításának egyik legitim és demokratikus módja. Persze a Fidesz ebből is igyekezett várási mutatványt csinálni a tavaly őszi referendummal. Az eredmény ismert: elsöprő kormánypárti győzelem egy érvénytelen népszavazáson.

Másmilyen eredmény nem születhet. Erről tesznek. Mert más, mint ők, nem kezdeményezhet sikerrel népszavazást ma, Magyarországon. Emlékezetes a kopasz-balhé a választási bizottságnál, a vasárnapi boltzárból való meghátrálás épp úgy, mint az olimpiai álmaik feladása egyik pillanatról a másikra. Kizárólag ezért, mert nem az ő politikai érdekeiknek megfelelő, általuk sehogy vagy csak minimálisan kontrollálható ügy kerül választók elé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.