2017. szeptember 26., kedd

ELHITETNI MINDENKIVEL, HOGY FÉLNI KELL, EZ A FIDESZ POLITIKÁJA

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: KRÉMER FERENC
2017.09.26.


A rendőrök többsége szeretne másként dolgozni, de a minisztériumból irányított rendőri szervezet ezt sok esetleg lehetetlenné teszi – mondta Krémer Ferenc a Klubrádió, Reggeli Gyors című műsorában.

A rendészet szociológiával foglalkozó szakember szerint, ha egy tüntetést biztosító rendőrök olyan utasítást kapnak, hogy a balhé a politikai érdek, lesznek közöttük, akik ennek eleget fognak tenni. 

A történeti felvezetés. A rendszerváltás után a rendőrség érdeke az volt, hogy minél távolabb kerüljön a kádárista rendőrség képétől. Nagyon nyitottá váltak a kutatók számára, ez a kétezres évekig így is volt, publikálni lehetett róluk – mesélte Krémer Ferenc.

A szociológus szerint mindig tetszett, mondjuk a korrupcióról végzett kutatások eredménye a rendőrség vezetőinek, de az igazi probléma az volt, hogy nem használták fel az eredményeket, pedig a kutatások lényege éppen a folyamatos reform megsegítése lenne. Ha a kutatók eredményei a politikusokat és a rendőri vezetőket nem érdeklik, akkor hiábavaló az egész – magyarázta.

Politika és bizalom

A sajtóba bekerült ügyek lényegesek abból a szempontból, hogy mennyire bíznak a rendőrségben az emberek, de a hatékonysági mutatók önmagukban semmit sem mondanak a rendőrség működéséről – véli a szakember.
A tevékenységük tényleges hatása a lakossággal való kapcsolatukban mutatkozik meg, a rendőrség iránti bizalom elsősorban attól függ, hogyan kommunikál a rendőr azokkal, akiket sérelem ért. Krémer Ferenc szerint ebben van fejlődés, de a szervezeti rendszer belső működése jelentős mértékben lépett vissza, főleg 2010 után. Bár a rendőrök többsége sokat tanult, szeretne másként dolgozni, de a centralizált, most már a minisztériumból irányított rendőrségi szervezet ezt rengeteg esetben lehetetlenné teszi – fogalmazott a szociológus.

Amit a Fidesz csinál

Mindaz, amit a Pintér Sándor vezette belügyminisztérium politikaként művel, az nem rendészetpolitika. Nem annak érdekében határozza meg a rendőrség működését, hogy az ország minél élhetőbb legyen, hanem a célja a rend – mondta Krémer Ferenc. Nem azt ígérték a választási győzelem után sem, hogy két hét alatt békét teremtenek, hanem azt, hogy rendet. Pedig komoly békétlenség volt már 2010 előtt is, például a falvakban a cigányok és nem cigányok között, de erre egyetlen válaszuk volt, nagyjából ugyan az, mint a Jobbiknak, hogy rendet teszünk – érvelt a szociológus. Szerinte ez a politikai rendészet jellemzi a Fidesz politikáját. Ennek eleme például az is, hogy kopaszokat alkalmaznak a népszavazási kérelem beadásának megakadályozására, itt a rendőrségen kívülre helyezték és bűnözők kezébe adták a fizikai erőszakot a saját politikai céljai érdekében – magyarázta a szakember.

Krémer Ferenc szerint az Orbán kormány pávatáncának egyik fő eleme, hogy ez egy demokrácia, márpedig akkor a rendőrök nem akadályozhatnak meg népszavazási kezdeményezést, ilyen csak diktatúrákban fordulhat elő, de ezek szerint delegálni lehet az erőszakot, amit aztán a rendőrség tétlenül néz, ez történt ebben az esetben. Olyan politika ez, amely nem a biztonságot és a békességet akarja létrehozni, hanem a kormányzat politikai céljainak szolgálatában használja a rendőrséget, ugyan ez látható a kerítéshez kirendelt rendőrök esetében is – fogalmazott a szakember...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.