2017. szeptember 10., vasárnap

FORRÓ ŐSZ? GYURCSÁNY 1 MILLIÓ EURÓÉRT VÁSÁROLT SZÁMLAMÁSOLATOKAT ÉS FELBUKKAN MELLETTE SIMICSKA?

CIVILHETES BLOG
Szerző: Civilhetes
2017.09.10.


Egy ellenzéki Facebook-oldal információira hivatkozva ma délben adta hírül a Kiskunhir.hu, hogy kibontakozóban van egy minden korábbinál veszélyesebb szövetség Orbán Viktor ellen. - írja a Gépnarancs

Ha az egykori miniszterelnök Gyurcsány Ferenc valóban összefog a Fidesz korábbi pénztárosával, Simicska Lajossal, ketten együtt komoly földindulást idézhetnek elő.
Simicska és Gyurcsány együtt csap le

A beharangozás szerint „hatalmasat durrant” rövidesen Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, és Simicska Lajos nagyvállalkozó, a Fidesz egykori pénztárnoka. Legalábbis ha hinni lehet a Facebook közösségi portál egyik legnagyobb ellenzéki lapjának, az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága oldalnak. A hírt közreadók tudni vélik azt is, mi hozza majd el Orbán Viktor és rendszere végét. Gyurcsány Ferenc már hónapok óta lázban tartja a közvéleményt azzal, hogy olyan titkos adatok és iratok birtokába került, amelyek Orbán velejéig korrupt mivoltát támasztják alá. Mondjuk, ebben csak a dokumentumok megléte és bemutatása lenne új hír...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.