2017. szeptember 24., vasárnap

HA VÁLASZTHATNÁL, MELYIK ORSZÁGBAN ÉLNÉL?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2017.09.24.


A kérdés jó, pláne egy határátkelős blogon, és a magam részéről el is gondolkodtam rajta, de nem nagyon tudnék pontos választ adni. Sok országban van, ami vonzó, és ugyanúgy olyasmi is, ami nem tetszik annyira. A kérdés egy nagyon sok tényezős egyenlet, kíváncsi vagyok, ti mit feleltek majd. Emellett kiszámoljuk, mennyit kellene számlázni Magyarországon egy szerviznek ahhoz, hogy tudja tartani a lépést az angliai bérekkel, végül pedig arról elmélkedhetünk kicsit, hogy az iskolai egyenruhák tényleg enyhítik-e a társadalmi különbségek látványos megjelenését.

Szóval te hova költöznél, ha bármelyik kontinenst, országot választhatnád? Milyen szempontok alapján döntenél? A kérdést a Végtelen talán blog tette fel és válaszolta is meg a maga szempontjai szerint.

„Asszem idővel a szempontjaink nagyon változnak. Be kell látnunk, hogy a saját igényeink lassan a háttérbe szorulnak és előjönnek a gyerekek igényei. Vagyis inkább a mi igényeink a gyerekeink számára.

Mert hát amit én szeretnék, az nagyjából mindig ugyanaz: legyen meleg és kedves emberek. Az sem árt, ha tetszik a kultúra és szívesen tanulom meg a nyelvet. Ha vannak filmek, zenék, amelyeket szeretek az adott nyelven, írók, akiket magyarul már olvastam és szívesen olvasnám eredeti nyelven.

Persze fontos, hogy a hétköznapok jók legyenek, azaz ne legyen stresszes a nép, és ne legyen depressziós. Legyen elég napfény és lazulás és nem árt, ha van tenger. Mondjuk nem kötelező, de jól jön.

Aztán jönnek az egyéb szempontok, például, hogy legyen demokrácia. Ez mondjuk elég fontos. Aztán legyen egy közösség, amelyhez szívesen tartozunk.

Nos, ezt például korábban sosem vettük figyelembe. Merthogy akkor is tartozunk a közösségeinkhez, amikor nem az adott országban élünk, legalábbis azt hittük. Na, mondjuk a legtöbb barát tényleg megmaradt. (...)

Meg hát nem árt, ha van valami munka, amit szeretünk csinálni. Az értékrendhez kapcsolódik ez is, merthogy nem véletlen vagyunk civilek, ez egy hivatás, és a világ legtöbb részén ugyanazt jelenti. (Mondjuk fontos kihangsúlyozni, hogy csak a legtöbb részén, nem minden… tapasztalhattuk például Ázsiában.)

De mivel eddig legtöbbször azért mozdultunk, mert kaptam állást valahol a világban, nem kellett azon aggódni, hogy nem lesznek hasonszőrű emberek körülöttünk."...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.