2017. szeptember 8., péntek

"HÁROM JUSZUF..."

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2017.09.08.


Tudomásul veszem – mondta a Történelem Urának Kiválasztottja –, de abból semmi sem következik…
Orbán Viktor mondott valami ilyesmit ma reggel a rádiójában. A kérdés újra fölvetődik: nem vitás, hogy alávaló gazember és eszelős is. De jelen állapotában inkább gazember, vagy inkább eszelős..?

Semmi újdonság: 2010 óta mindig ilyen szellemben „egyeztetett”, vagy éppen el is fogadott számára kedvezőtlen véleményeket, döntéseket a hazánkat uraló geng: „tudomásul vett” dolgokat, és azt hirdette, hogy meg is egyezett… Közben érdemben semmin sem változtatott, vagy esetleg még rontott is a dolgokon. Így volt ez például a zalaptákolmány vagy a média, az egyházak dolgában: mindhárom kapcsán azt szokta a „kormány” emlegetni, hogy rendezték az EU-val a vitás kérdéseket…

Van egy ítélet, amelyre, bár igazán fölkészülhetett volna rá az orbáni szervezet, az első hivatalos reakciók csakis pofátlan és értelmetlen hőbörgésnek minősíthetők. Aztán ma Orbán „korrigált”: átvette a normálisabban reagáló Fico szövegét, mondván, hogy a tudomásul vételből végül is semmi sem következik…

Szó szerint tudomásul veszem, mert mi nem rongálhatjuk az EU-t, amelynek a jogtisztelet az alapja. Ennek ellenére nem változtatunk a migránsokkal kapcsolatos politikánkon.

Én fogok elnézést kérni, mihelyt össze tudom rakni a pofámat, amely leszakadt…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.