2017. szeptember 27., szerda

HIDEG VAN A KÓRHÁZBAN? KILENC FOK? NA ÉS?

CIVILHETES NET
Szerző: Prof. Dr. LAKATOS GYULA
2017.09.27.


Nem ott fekszik a polgármester! Egyetemi, rövid, valós, esettanulmány!

Ebben a káoszban mindenről egy másik káosz jut az ember eszébe. Éppen nagyon meleg volt, amikor egyetemi hallgatókat vittünk a magyar vidéki élet megismerésére egy nyírségi faluba. Egy hétig tanulhatták, amit a négy év alatt a tankönyvben nem írtak, a magyar vidékfejlesztés virágzásáról, vagy a gazdaság dübörgéséről!

Egy hetet töltöttünk a szegénységben, egy tanyán kaptunk olcsó szállást, ahol egy középiskolai zeneiskola is működik.

Terepjáróval alig lehetett megközelíteni egy földúton az iskolát és a tanyát. Szerencse, hogy éppen nagy szárazság volt, különben vagy ki, vagy be nem lehetett volna a nagy sárban közlekedni.

Szóltak a gyerekek a falu fideszes, fiatal polgármesterének, hogy moért nem csináltatnak Maximum két-három kilométer utat, legalább az iskoláig, a tanyához?

A polgármester a következőt mondta:

„én nem szoktam erre járni”!
A kórházban fekvő betegek és munkatársak pechje, hogy nem nyár van és szárazság, hanem ilyenkor hideg szokott lenni.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.