2017. szeptember 2., szombat

HOGYAN ADOMÁNYOZZUNK? SEGÍTSÉGNYÚJTÁS A SZEGÉNYSÉGBE SZÜLETETT KISBABÁKNAK

ÁTLÁTSZÓ - SZOCIO BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.08.29.



Nagyon fontos, és nehéz területe ez a segítő munkának. Mert sokan vélekednek úgy, ahol nem megfelelőek a körülmények egy kisbaba fogadásához, oda nem szabad kiengedni, el kell venni, állami gondozásba, nevelőszülőkhöz adni, örökbe fogadtatni, mert nem szabad, hogy ott nőjön fel, ahol nélkülözés van. És mindig felmerül az is, minek szülnek, ha nem bírják eltartani, nyilván a pénzért, mert csak ezt nézik, stb. és elindul a rasszista álláspontok áradata, persze ehhez illő javaslatokkal is megtűzdelve.

A helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb. El kell ismerni, bár sokan meg ezen háborodnak fel, hogy igenis vannak, akiknél a szociális megélhetés zsákutcájában ez is vonzó tételként szerepel, de nem ez az általános. Sokkal inkább a tudatos családtervezés hiánya, a szokások és a szegénység masszív, nehezen átalakítható szabályai. De erről majd egy másik blogban írok. Most maradjunk a kisbabáknál.

Mi azon az állásponton vagyunk, hogy minden családnak (néhány extrém eset kivételével) meg kell adni az esélyt arra, hogy a született kisbabájukat felneveljék. Ahhoz pedig, hogy ez a szakemberek számára is elfogadható módon történjen, bizony sokszor segíteni kell.


Mi a kismamákkal már korábban, a terhesség alatt kapcsolatban vagyunk. Sok esetben, ahol látszik, nem megfelelőek a körülmények, egyeztetünk a családsegítő, gyámhivatal, védőnői hálózat munkatársaival, hogy együtt, időben készülhessünk a kisbaba fogadására. Mert ők szabják meg a feltételeket, ők hozzák meg a végső döntést, hogy a születés után a kicsi hazaadható-e. Volt már eset, hogy ez elmaradt, mi pedig akkor kerültünk csak a történetbe, mikor az anya egyedül jött haza a kórházból, begyulladt mellel, gyógyszer nélkül, és a szülés után tudta meg, hogy nem viheti haza a kicsit. Ami persze jogos volt, a körülmények rémesek voltak, de megelőzhető lett volna, ha hamarabb tudunk az esetről, és segítünk. Ha együttműködünk. De hát ezt is tanulni kell, és ez sem gyorsabb, mint a többi folyamat.

Nos, a mi segítségünk egyrészt a fizikai tényezőket jelenti, kiságy, babaruhák, babaápolási holmik, cumisüveg, pelenka, kiskád, babakocsi adományozásával. Ezekből a ruhák, a kiságy, a babakocsi, a kiskád használtan kerülnek hozzánk, és ezekből teremtjük meg a baba fogadásának alapjait. Van, ahol csak egy-két tétel hiányzik, és van, ahol több. A segítségnyújtás egyénre szabot
t...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése