2017. szeptember 7., csütörtök

HONTALANNÁ VÁLT LEVÉLTÁR

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
- SZABADPOLC
Szerző: Klenjánszki Sarolta
2017.09.07.



Megdöbbentő a közöny a XX. század második felének történeti emlékezetét képviselő iratanyag sorsával szemben, lesújtó látni a kormány cinikus nemtörődömségét, amelyet az érintett levéltárosokkal és történészekkel szemben tanúsít. Az első megrázkódtatást a 2015 őszén hozott 1837/2015. (XI. 24.) számú kormányhatározat okozta, amely szerint az Országos Levéltárnak át kell adnia a Szentháromság téri (azaz Hess András téri) épületet a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Az épület átadása része a Budai Várnegyed kormányzati negyeddé való átalakítására irányuló Nemzeti Hauszmann-tervnek. A Horthy-korszakkal folytonosságot vállaló Orbán-kormány gazdasági minisztériumának új helyéül azt az épületet szemelte ki, amely Horthy pénzügyminisztériumának otthont adott. Azt is elrendelte, hogy az épületet eredeti állapotában kell helyreállítani.

Ez a határozat a levéltár munkatársait és a történészeket is felkészületlenül érte. Igaz, előző nyáron már bezárt a Hess András téri épület kutatóterme, pótlását az épület hátsó szárnyában alakították ki. Ez a terem egészen jó munkafeltételeivel magában hordozta a jövőbeli modern levéltár ígéretét, környezete azonban az ideiglenességet tükrözte. A belső udvarból a kutatóterembe a tűzlépcsőn lehetett feljutni. Az amatőr megoldások, az útjelzőtáblaként szolgáló kartonok, a szűk csigalépcső és a vadonatúj biztonsági kapu kontrasztos látványt nyújtott. Ma már nyilvánvaló, hogy ez prelúdiuma volt a jelenlegi helyzetnek, arra kondicionálva a történészeket, hogy a meg- és alávetettség állapotát elfogadják.

Egy év után ez a kutatóterem is bezárt, hogy elindulhasson az iratok átköltöztetése a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ raktárhelyiségeibe. A költöztetést azonban fel kellett függeszteni az új helyszínen mért túl magas páratartalom miatt. Sebtében ventilátorokkal kezdték szárítani a helyiségeket, de az iratok egy építkezés kellős közepébe kerültek, és a szakfelügyelők jelentése ellenére ott is maradtak. Mi több, a Közművelődési és Közgyűj­teményi Dolgozók Szakszervezete szerint az új helyiségek az érzékeny ira­tok tárolására se statikailag, se pára-, por- és fényvédelmi szempontokból nem alkalmasak, de hely sincs elég. Előzetes statikai vizsgálatot a levéltár nem végeztetett, figyelmen kívül hagyta levéltári törvénynek az iratok őrzésével kapcsolatos szakmai ajánlásait, negligálta a szakértői véleményeket, és tagadta, hogy az iratok veszélyben volnának.

Idén tavasszal újra megnyílt a Hess András téri kutatóterem, de már csupán a teljes iratanyag fele volt az épületben. Hivatalos információ szerint a költözés újraindulásakor ezt az iratanyagot is szétszórják a Daróczi úti épület és az intézmény egyéb telephelyei között. S a levéltár hamarosan ismét bezárt. Honlapján megjelent egy közlemény, mely szerint „2017. május 15-től az épületben elhelyezett iratanyagnak az 1837/2015. (XI. 24.) Kormányhatározatban foglaltak szerinti költöztetése miatt a költözés lezárulásáig zárva tart, az 1945 utáni Politikai Kormányszervek és Pártiratok Főosztályának teljes iratanyaga kutatási korlátozás alatt áll”. A közlemény felfedte, hogy készülőben van egy új kormány-előterjesztés, melynek nyomán „néhány éven belül megvalósulhat egy minden elvárásnak megfelelő levéltár”. Nem tért ki arra, hogy mikor indulhat újra a költözés, és mikor válnak az iratok kutathatóvá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése