2017. szeptember 2., szombat

KÉT KŐKORSZAKI SZAKI KALANDJAI AZ AMAZONASON

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Ági
2017.09.02.


Turista szinte soha nem jut el oda, ahová Ági eljutott Peruban, ráadásul nem akármilyen hajós kalandok közepette az Amazonason. Posztjából sok minden kiderül, például hogy milyen egy ilyen helyi hajón a „gringók szintje”, meg lehet-e enni az ott felszolgált kaját (ahogy a mondás tartja, egyszer biztosan…), és lehet-e egy emberen 147 szúnyogcsípés. Mindez szokás szerint rengeteg fotóval, úgyhogy ma sem fogtok unatkozni. Induljunk is!

„Az egész úgy kezdődött, hogy mondtuk Cesarnak (Iquitosban felfogadott testőrünk és fuvarosunk), vigyen minket a kikötőbe, mert szerettük volna megtudni, hogy miután hazaérünk a dzsungeltúránkról, mikor is indulhatunk tovább Pucallpába.

Pucallpa Chabe kívánsága volt. Ő tíz éve járt abban a faluban (azóta már város), és szeretett volna visszamenni. A neten annyit tudtam meg, hogy Iquitosból kizárólag hajóval lehet eljutni oda és kb. 5 nap az út.

Azt is olvastam, hogy csak teherhajók járnak és az emberek függőágyakban utaznak, de van néhány kabin is. Mi 5 napos és éjszakás függőágyazásról sok kis perui közt hallani sem akartunk (legfőképpen a cuccainkat féltettük, de a gerincünket is, hisz 5 napot meggörbedve tölteni az már nem nekünk való).

Mikor mondtuk Cesarnak Pucallpát, rögtön vitába szállt:

- Miért akartok Pucallpába menni?

- Én voltam ott tíz éve és nagyon szeretném látni... meg vannak ott turisztikai látványosságok is... nem? (Így Chabe.)

- Vannak, de miért nem mentek inkább Tarapotóba? Jóval közelebb van, nem kell 5 napot hajózni és sokkal szebb, mint Pucallpa!

Chabéval egymásra néztünk:

- Ági! Te hallottál már olyan városról, hogy Tarapoto?

- Soha az életben...

- Cesar! Mi van Tarapotóban?

- Nagyon szép vízesések, hegyek, lagúnák. A hajó nem visz odáig, de ahol kitesz, onnan taxival tovább tudtok utazni. Kb. 3 óra az út. Menjetek oda! Sokkal jobban jártok, mint Pucallpával. De amúgy ha mindenképp akartok menni Pucallpába, Tarapotóból mennek oda közvetlen buszok, kb. 15 óra alatt ott lehettek és sokkal normálisabb körülmények közt utaztok mint a hajón...

- Rábeszéltél, Cesar! Megyünk Tarapotóba! Akkor most vigyél a kikötőbe, hogy megtudjuk mikor indul a hajó! ..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.