2017. szeptember 25., hétfő

KÖVÉR JOBB LENNE?

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2017.09.24.


Volner János, a Jobbik frakcióvezetője alig több mint tíz napja bejelentette, hogy az őszi parlamenti ülésszak első napjaiban olyan javaslatot terjeszt a parlament elé, melynek célja Áder János köztársasági elnök tisztségétől történő megfosztása.

Bátor kezdeményezésnek nevezhetnénk ezt, ha nem tudnánk – miként a Jobbik is – hogy ennek az ötletnek a piár értékén kívül más előnye nincs. Nincs, annak ellenére – nem szívesen mondom – hogy ez esetben a Jobbiknak igaza van. Ezt persze joghatályosan nem én, hanem majd az Alkotmánybíróság fogja eldönteni. A Jobbik kezdeményezésére ugyanis az ellenzéki képviselők 58-an (34 nem jobbikos is) az AB-hoz fordultak utólagos normakontrollt kérve. (Arra azért nagyobb összegű fogadást mernék kötni, hogy az AB döntése, úgy értem törvényes döntése, megszületik-e a választások előtt.)

A Jobbik azért kezdeményezi az államfő elleni lépést, mert Áder aláírta az úgynevezett plakáttörvényt, „amivel nyíltan alaptörvényt sértő intézkedést fogadott el”.

Emlékeztetőül: a Fideszt felbosszantotta, hogy a Jobbik „ti dolgozok, ők lopnak” plakátjai elárasztották az országot, ezért beterjesztett egy, a plakátolás megszorítását célzó kétharmados törvényt. Hogy a dolog még bosszantóbb legyen, nem tudták megszerezni hozzá a kétharmados többséget. Ennek ellenére a törvényt felterjesztették a köztársasági elnökhöz, noha az egyszerű többséggel elfogadott részek önmagukban totál értelmetlenek voltak. Áder ezt a zagyvalékot visszaküldte a parlamentnek. Ekkor a törvénytiszteletéről oly híres kormánypárt elővett egy „feles” törvényt, a településkép védelméről szólót, és abba szuszakolta bele a kétharmados többséget igénylő paragrafusokat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.