2017. szeptember 1., péntek

MÉDIANAPLÓ - MAGYAR KATOLIKUS FŐPAPOK A NYILVÁNOSSÁGRÓL

MÉDIANAPLÓ BLOG
Szerző: Zöldi László
2017.08.31.


A múlt század ötvenes éveiben hittanra jártam. Magukkal ragadtak a Biblia meséi, a plébános úr föl is ajánlotta, hogy vasárnaponként ministráljak. Neki köszönhetem, hogy a mise után kakaót ihattunk, és megismertem egy furcsa süteményt, a kuglófot is. Aztán elköltöztünk Kiskőrösről, és a kapcsolatom megszakadt a katolikus egyházzal. Most pedig azt olvasom a Napló című veszprémi újságban, hogy Szent István királyunk napján Márfi Gyula érseket kitüntették a Magyar Érdemrend középkeresztjével.

Az érsek úr két évvel ezelőtt figyelemre méltó mondattal keltette föl az érdeklődésemet: „Mivel a legnagyobb veszélyben most az üldözött keresztények vannak, elsősorban azt tartanám ideálisnak, ha őket fogadnánk be.” (Napló, 2015. június 10.) Véleményét magáévá tette a magyar állam, talán ezzel is magyarázható a kitüntetése. Ebből az alkalomból interjút adott kedvenc lapjának, amelyben kifejtette, hogy ő mindent „szakralizálna, ami önmagában profán”, ezért áld meg például tankonyhát, autószalont, parkettagyárat és fűrészüzemet is. Leginkább mégis ezen a kijelentésen tűnődtem el: „A tömegkommunikációval is javult a kapcsolatunk, botrányos írások nem nagyon jelentek meg rólunk.” (Napló, 2017. augusztus 26.)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.