2017. szeptember 20., szerda

MENNYI BECSÜLETE VAN A KÖZSZOLGÁNAK?

MINDEN, AMIRŐL BESZÉLNI KEL... BLOG
Szerző: A Polgi
2017.09.20.


Bár a regnáló magyar rezsim új divatú szokása szerint a kézben tartott médiából kimaradnak a hasonló információk, a törvényi előírások szerint – ma még? – a költségvetési átcsoportosításokat a Magyar Közlönyben meg kell jelentetni, így azok nem maradnak titokban. 
Így került a nyáron a felszínre, hogy a szociális és gyermekvédelmi ágazat bérpótlékára szánt pénzmaradványt a versenysportra (hová máshová?) csoportosították át. (Egyes hírek szerint kerékpáros-körverseny megrendezésére használták fel!)
A minapi közlöny szerint pedig 900 millió forintot csoportosítanak át azonnali hatállyal a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozók javára. Ami azt sugallja, hogy míg az állami-önkormányzati közszolgákat felveti a pénz, az egyházak által alkalmazott emberek nyomorognak. Pedig…
Ha ehhez hozzáveszem, hogy például az állami oktatásban tanuló diákokra csupán harmadannyi normatív állami támogatás jut, mint az egyházi fenntartású intézményekben tanulókra, még akkor is elgondolkodom az egyenlőtlenség, a prioritás igazságtalanságán, ha egyébként tisztelem és becsülöm az egyházak tevékenységét.
Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy a települési önkormányzatoknál 2008 óta nem volt béremelés! Van ugyan 2012-től bérkompenzáció, ez azonban az egykulcsos adóval és az adójóváírással pórul jártak kiengesztelésére szolgál. Azoknak a közalkalmazottaknak sem, akik más területen dolgoznak az emberekért. Tehát minden kórházi dolgozó, rendőr, tűzoltó, temetkezésnél a dolgozók stb. A közszférában dolgozók pocsék hangulatához csak hozzátett, hogy az említett közel egymilliárdos átcsoportosításról természetesen most sem egyeztettek a sokadszor semmibe vett szakszervezetekkel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.