2017. szeptember 15., péntek

MI AZ, AMI RETTENTŐEN HIÁNYZOTT A NEMZETNEK ÉS MOST MEGKAPJUK

B1 BLOG
Szerző: Konok Péter
2017.09.15.


Marsallbotot vesz a kormány potom 54 millióért, és persze nem akarok demagóg lenni, nem számolom át az árát lélegeztetőgépekre, vagy menekültszállókra, bár nem igazán értem, mitől lenne demagógia, ha például kiszámolom, hogy egy ilyen csicsás rudacs árából hány éhező gyerek lakhatott volna jól (hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni, stb.)

Ez részint számtan, részint józan ész, meg minimális társadalmi tudat. Többségünk azért nem komplett szociopata. Demagógia az, ha stadionokat építünk, büszkén, Gripenekkel-papokkal, nemzetiszín pompomlányokkal avatjuk, folyamatosan a „népért” meg a „nemzetért” rikolt az arcunk, miközben például gyerekek éheznek (szilikózisos betegek fuldokolnak).
Demagógia az, hogy nem adunk segélyt a szegényeknek, mert „úgyis csak piára költik”, a pénzt pedig jacuzzikra, VIP-kórtermekre, puccos palotákra és más hasonlókra költjük. Meg persze piára, mert száraz torokkal nehéz szónokolni. Persze lehet, hogy csak demagóg vagyok, és irigy, mert száraz a torkom.
De most nem erről akartam írni, dugják oda a marsallbotjukat, ahová szerintem való(nem, nem arra gondoltam, hogy minden katona hátizsákjába...). A marsallbot-biznisz indoklásában szerepel egy remek fordulat: „hiánypótló emlék”. Hogy, ugye, azért kell ez a marsallbot, mert ilyen még nincs nekik. Igényük viszont lenne rá. Történész vagyok, érzékeny az emlékekre, de a „hiánypótló emlékről” mégis azt gondolom, inkább pszichológiai kategória: nevéhez illően olyan emlék, ami hiányt pótol: annak az emléke, ami nem történt meg, de milyen marha jó lett volna, ha megtörténik. Pótemlék, mondhatni. „Hiánypótló emlék” lehetne például az a dokumentum, amelyen I. Szulejmán szultán (akit ezek után csak Lúzer Szulejmán néven emlegettek volna a török források) aláírja a feltétel nélküli megadást, miután Mohácsnál parádésan legyőzték a magyar seregek, vállalja, hogy eltakarodik Európából, felveszi a keresztény hitet, és szent remetének áll Máriabesnyőn. Vagy „hiánypótló emlék” lehetne I. Lajos, Kossuth-házi magyar császár és osztrák király koronázási beszéde 1850-ből, amiről az orosz követ számol be a cárnak, megspékelve a figyelmeztetéssel: jó lenne gyorsan szövetséget kötni az új magyar-osztrák szuperhatalommal, mert Anglia és Franciaország már azt tervezi, hogy tagállamként felvételét kéri a Monarchiába. De lehetne „hiánypótló emlék” arról is, hogy a magyarok miként fordultak szembe a náci Németországgal a második világháborúban (könnyű volt nekik, hiszen már az elsőben is a győztes oldalon álltak, így jelentős területeket szereztek Romániától, Lengyelországtól, valamint a Szerb Királyságtól - Ausztriától csak azért nem, mert 1867 után Ausztria bizonyos Franz Deák gubernátor vezetésével Magyarország egyik kormányzósága lett, számos addigi afrikai, latin-amerikai és óceániai magyar gyarmattal, valamint a korábbi Kalifornia állammal együtt), miközben keleti arcvonalán ügyesen feltartóztatja és az Uralig szorítja vissza az előretörő Szovjetuniót. Lehetnének „hiánypótló emlékek” az elmúlt néhány évből is: jóllakott gyerekekről, magyar űrállomásról, gazdasági sikerekről, dús erdőkről, füves parkokról, egy emberi, szolidáris Magyarországról, amelyben élni jó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése