2017. szeptember 13., szerda

MOST ÉPP A KÖZSZFÉRA LEGROSSZABBUL KERESŐ DOLGOZÓITÓL VESZ EL PÉNZT ORBÁN!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2017.09.12.


900 millió forintot vesz el a közszféra legrosszabbul kereső dolgozóinak bérkompenzációs alapjából Orbán Viktor parancsára a magyar állam, hogy az összeget az egyházaknak adja. Pedig ha lehet a dolgozói szegénység által leginkább érintett, Magyarországon legrosszabbul kereső csoportot megnevezni, azt pont a közszférában találjuk.

Pár hete a szociális dolgozók béralapjából ment biciklis versenyre 90 millió forint. Pedig a szociális szféra dolgozói minden kutatás szerint a legrosszabbul keresnek az országban. Ebben az ágazatban van olyan hely, ahol nettó 110-120 ezer forintért dolgoznak a magyar államnak és nekünk a szociális munkások. Velük csak az ápolók, az iskolai és kórházi kisegítőszemélyzet és még pár másik szakma versenyezhet az alacsony bérekben. Na, most az ő bérkompenzációs alapjukat csökkenti a magyar állam, hogy adjon kis pénzt az egyházaknak. Azoknak az egyházaknak, amelyeknek így is ki van tömve a bukszájuk. Egy egyházi intézményben tanuló gyerekre például már most sokkal több pénz jut a magyar államtól, mint egy állami intézményben tanuló gyerekre.

A kormány 900 millió forintot helyezett át abból a béralapból, amit 2010 után az adójóváírás kivezetésekor hoztak létre. Ez a teljes alap kb. öt százaléka. Persze lehetséges, hogy az adójóváírás kivezetésének kompenzációjára most tényleg nem kell ez a pénz. De az biztos, lenne helye a dolgozók pénztárcájában...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.