2017. szeptember 2., szombat

POZSONYI PIKNIK

POZSONYI PIKNIK
Szerző: Pozsonyi Piknik
2017.09.02.



A Pozsonyi Piknik Újlipótváros – és Budapest – egyik legnépszerűbb, legnagyobb civil kulturális rendezvénye! Megálmodói Újlipótváros, Lipócia lokálpatriótái: Rédei Éva, Kövesdi Péter és a névadó Bacher Iván író – 2009-ben. Nőttünk, új szervezők csatlakoztak hozzánk, helyszínt váltottunk, de a fő célunk, hogy felejthetetlen, barátságos, jókedvű, kultúrában gazdag rendezvényt hozzunk létre, mit sem változott az évek alatt!

Újlipótváros civil kulturális fesztiválja ma már az ország egyik legnagyobb kulturális seregszemléje. Szeptember 2-án, szombaton 10-21h között a jól bevált helyszínen, a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között kínál a Piknik sokszínű, klasszikus és kortárs kultúrát százféle műfajban. 


Piknik hagyomány a tematikus utcák sora, bár idén a színházak utcája inkább színházak parkja lesz, oly sok társulattal és művész kedvencekkel találkozhatnak az érdeklődők és rajongók. 

Újdonság a 2017. évi Pozsonyi Pikniken a „Képzőművészek utcája’ benne a Piknik galériával, ahol a már kész kortárs művek kiállítása mellett élőben követhetik neves festők alkotó munkáját Weiler Péter festő, író vezetésével. A Pikniken készült képekre licitálni lehet majd, s a bevétel a Bátor Tábor Alapítvány és a Pozsonyi Piknik Egyesület munkáját fogja segíteni. 

A tematikus utcák közül nem maradhat ki természetesen a könyvesek utcája az Újpesti rakparton, a Gasztro utca, idén a Radnóti Miklós utcában, s a média sor sem, melyből az atv élő adásban fog be-bejelentkezni a nap folyamán. 

A gyerek Piknik programjairól idén a Hatszín Teátrum gondoskodik. A két „felnőtt” színpad fellépői között lesz – messze a teljesség igénye nélkül – a Vígszínház a 30. születésnapját ünneplő Padlással 30 év főszereplőivel, Parti Nagy Lajos, aki színészi segédlettel saját művét adja elő, Jordán Tamás, a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Rippel fivérek, a József Attila Színház, a Dumaszínház, a Thalia, az Operettszínház, a Szent Efrém kórus, a VidámSzínpad 65. éves jubileumi műsorával, az elmaradhatatlan Lukács Sándor, a Holdvilág Kamaraszínház „A mi kis táncdalfesztiválunk”-kal, a világhírű swing formáció: a Fats Jazz Band, a Trafó táncosai, a Tünet Együttes a 91 éves Fahidi Évával, Tordai Teri és Horváth Lili egy közös darabbal, Varnus Xavér egy komplett orgonát hoz a helyszínre, hogy eljátssza a Bolerot, és a sor hosszan folytatódik... 

Részletes program

Találkozzunk hát szeptember 2-án, az Újpesti rakparton!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.