2017. szeptember 19., kedd

SCHILLING ÁRPÁD: OROSZORSZÁGBAN IS ÍGY KEZDIK, AZTÁN VALAHONNAN TALÁLNAK BIZONYÍTÉKOT IS

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: Gera Márton
2017.09.17.


Interjút készítettünk a megvádolt rendezővel.
- Még kedden, a nemzetbiztonsági bizottság szokásos ülése után Németh Szilárd név szerint megnevezte Gulyás Mártont, Vágó Gábort és Schilling Árpádot, mint akiknek közük lehet a kormány által prognosztizált őszi zavargásokhoz. Később kiderült, hogy az ülésen semmilyen konkrét információ nem hangzott el, a bizottság fideszes alelnöke csupán kamuzott.

- Schilling Árpád Németh kijelentése után azt mondta, egyszerre tartja komikusnak és dühítőnek, ami történik, mert szerinte „látjuk, hogy kilóra eladják az országot az oroszoknak”, és közben őt nevezik meg nemzetbiztonsági kockázatként.

- A jelenleg Litvániában dolgozó rendezővel erről is beszélgettünk, de interjúnkban szóba került az emberekbe táplált félelem, a gyalázkodás és Stohl András is.
magyarnarancs.hu: Vágó Gábor kedden azt írta, büszke rá, hogy Németh Szilárd felforgatónak nevezte. Hasonlóan van ezzel?
Schilling Árpád: Nyilván az ember csak ironikusan mondhatja azt, hogy büszke arra, ha egy országban nemzetbiztonsági kockázatnak nevezik, bár valahol ez azt mutatja, hogy akkor eléggé látható a tevékenysége, vagy elég sokszor tudott borsot törni a kormánypárt orra alá. Alapvetően mégis azt tartom a legfontosabbnak, hogy engem mint magánszemélyt vádolt meg a kormánypárt hivatalos képviselője azzal, hogy nemzetellenes tevékenységet folytatok. Oroszországban is így kezdik, aztán valahonnan találnak bizonyítékokat is. Rettenetes, hogy itt tartunk, miközben a lerohadó kórházakra és a funkcionális analfabetizmusra nem marad figyelem.
magyarnarancs.hu: Érdemes azzal foglalkozni, hogy miről beszél Németh Szilárd, amikor már az is kiderült, hogy nem mondott igazat?
SCHÁ: Azért fontosnak tartom, hiszen ez nem egy egyedi, elszigetelt eset: Németh Szilárd bejelentése után pár nappal a Magyar Időkben már az jelent meg, hogy én a diákmozgalmat hátulról irányító figura vagyok, aki tulajdonképpen uszítja őket, hogy kormányellenes tevékenységet folytassanak. Nyilván nem kell mondani, hogy a Magyar Idők mennyire tekinthető hiteles hírforrásnak, de azt azért lássuk be, hogy én a Krétakör Alapítvánnyal többször is szerveztem diákoknak különféle programokat közpolitikai kérdésekről, így ha ez a rágalmazás ilyen stratégiaszerűen megy előre, akkor ez a hír előbb-utóbb eljut mondjuk szülőkhöz, tanárokhoz, akik majd úgy gondolják, hogy a kormány által többszörösen megnevezett felbujtó közelébe nem szívesen engedik a gyerekeiket, diákjaikat.
„Egy ellenzéki párt kampányrendezvénye is nemzetellenes cselekedetté válhat.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.