2017. szeptember 11., hétfő

SZÉKY JÁNOS: RECEPTEK ELLENZÉKI PÁRTOKNAK 1.

HUPPA BLOG
Szerző: Széky János
2017.09.11.


A „receptek” szó csak azért van a címben, mert a „stratégiákat” túl nagyképűnek érzem, és különben is, hogy jövök ahhoz, hogy hivatásszerű politikusoknak tanácsokat osztogassak?

Először is beszéljünk a közkeletű receptek egy részének értelmetlenségéről. Ahogy közelednek a választások (illetve amit annak hívnak), az Orbán-kormányt még legkisebb rosszként sem elfogadók – a magyarországi aktív politizálók fele – úgy látják, itt az alkalom „Orbán elzavarására”. Hát nincs itt az alkalom, úgyhogy erre nem is érdemes receptet keresni.

Fidesz tíz éve messze a legnépszerűbb magyar párt, az volt 2010-ig, és az 2010 óra, és nem azért, mert 2010-ig hálás ellenzéki szerepben volt, azóta pedig elnyomja az ellenzéket, hanem mert ő kell a népnek, a választópolgárok óriási többsége azt szereti hallani, amit a Fidesz mond, és az aktív pártválasztók fele vagy több mint a fele folyamatosan a Fidesztől szereti a legjobban hallani.

A választási rendszer és egyáltalán a politikai intézményrendszer a Fidesznek kedvezett már 2010 előtt is, azóta még inkább. Semmi jel nem mutat rá, hogy ugyanaz a magát demokratikusnak nevező ellenzék, amely 2010 óta testületileg nem tudott ötről hatra jutni, most hirtelen, valami csoda folytán feldúsul nagyon felkészült, tiszta múltú, hiteles és ügyes politikusokkal, karizmatikus emberekkel, és több mandátumot tud szerezni, mint a Fidesz és a Jobbik együttvéve (ma fél kezemen meg tudom számolni az ilyeneket, ehhez képest 106 egyéni választókerület van).

Ha pedig a Jobbikkal összefogva kijön a matek, és sikerül relatív – de nem alkotmányozó – többséget szerezni, akkor mi van? Akkor a „győztes” ellenzék – valójában egy életképtelen és távlattalan kényszerkoalíció – szembetalálja magát az alkotmányosan leválthatatlan tisztségviselők és testületek tömör védelmi vonalával a legfőbb ügyésztől a Médiatanácson át a Nemzeti Választási Bizottságig.

A 2018-as választást elvitte az ördög, a választási rendszer pedig a Fideszt szolgálja. Ezért ha az ellenzék pártjai a realitással szemben úgy politizálnak, mint akik győzni akarnak – ezért mindenféle népszerűnek hitt dolgot ígérnek Orbán leváltásával bezárólag, és elvtelen taktikai manővereket hajtanak végre –, akkor a Fidesz akaratát teljesítik. És nemhogy győzni nem győznek, de még saját magukat is rombolják.

Általában is ellentmondás feszül aközött, hogy a demokratikus ellenzéki önmaga és a célba vett választópolgárok számára diktatúraként értelmezi az Orbán-rendszert, viszont elindul ugyanennek a rendszernek a választásain, mintha demokratikusak, azaz megnyerhetők volnának. Ha megnyerhetők, akkor nincs diktatúra.

Ha nem a győzelem, akkor hát micsoda lehet a cél? Először is az, hogy minél inkább önmaguk legyenek, és építsék magukat. A többpártrendszer több párt rendszere, nem pedig egy rossz párté, amit le kell győzni, meg egy jó párté, amelyik a győzelem után majd csinál valamit. Aki azt gondolja, hogy a többpártrendszerű, liberális képviseleti demokrácia csak az után, azzal a feltétellel valósítható meg, hogy választáson legyőzzük a Gonosznak tételezett politikai erőt, és utána majd megkezdődik a szabad, egészséges politikai versengés a placcon maradt Jók között –, nos, azt emlékeztetném rá, hogy 1989-ben ugyanezt gondolták az Ellenzéki Kerekasztal résztvevői, és erre a feltevésre épült a harmadik köztársaság teljes politikai intézményrendszere, ami aztán 2010-re összeomlott. Lásd részletesen a Bárányvakság könyv 4–6. fejezetében.

Kormányzatot alkotmányos úton egyébként nemcsak választáson, hanem színes forradalommal is meg lehet dönteni. Saját megnyilatkozásai szerint ettől tart a kormány, és nem tudom eldönteni, hogy csakugyan fél-e, vagy csak előadja valami hátsó szándékkal, ugyanis a színes forradalom feltételei – többek közt a radikális váltásra és a kormányzás azonnali átvételére szellemileg felkészült parlamenti pártok – Magyarországon egyelőre hiányoznak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.