2017. szeptember 17., vasárnap

ÚJ TANÉV

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2017.09.17.



Milyen lesz ez a tanév? Biztosan nem lesz egyszerűbb, mint a korábbiak. A szegregált oktatás nem szűnik, sőt, egyre határozottabb jellemzője lesz a leszakadó térségeknek. Oktatási deszegregációs törekvéseket nem látni, félrefordulás, elhallgatás van, mintha nem létezne a dolog. A kaposvári program, ami pilotja lett volna a megyei jogú városok esetében ennek, nem járt sikerrel. A nálunk elindult egyeztetés is leginkább a megállapodás aláírását kommunikálhatja sikerként, a szándékot, hogy a problémában érintett szereplők szándékoznak együtt dolgozni a társadalmi kohézióért. Az időhúzás a legfőbb jellemző, mindenhol, minden szinten, a kérelmekre adott válaszokra hónapok óta nem jön semmi, „folyamatban van”, „még nem sikerült”, „még tart az adatgyűjtés”, „minket nem kötelez a hivatali eljárásrend időkorlátja”, stb.

Nem is értem, mit remélnek ettől, hogy elfelejtődik majd a dolog, és hagyja mindenki, hogy a települések gyerekeinek két iskolába történő elkülönítését megszokjuk majd, hogy megbékélünk ezzel a helyzettel? Hogy elfogadja majd mindenki a kirekesztést? Lehet, ezt települési szinten sokakkal el lehet fogadtatni, akik nem akarnak integrált oktatást, ők képesek taktikázni, időt húzni, tisztességtelen eszközöket használni, háttér-alkukat kötni, és építeni arra, hogy akik a szegregációba szorulnak, nekik úgy sincs érdekérvényesítési képességük, ők úgyis kussolnak majd. Elszomorító, hogy ebben a kormányzatra is bizton támaszkodhatnak. De nem fogadja el ezt szerencsére mindenki, mi sem, no meg ott vannak az uniós szabályok, sőt az egyetemes emberi jogok, amelyeknek betartatását nemzetközi szervezetek vigyázzák, és előbb-utóbb muszáj lesz visszafordulni ezen az úton. Mert ez nem vezet sehova, még akkor sem, ha ezt a szabad iskolaválasztás demokratikus vívmányával, és a keresztyénnek álcázott beiskolázási szabályokkal próbálják megmagyarázni.

Mert pontosan tudja mindenki, hogy ez így nem is demokratikus és nem is keresztyén. Hogy alapjogokat sért. És az is világos, hogy tenni kell a megszüntetéséért.

Félelmetes, ahogy ide jutott az oktatásunk, pár év alatt, ennyire eszköze lett a társadalmi szakadék növelésének, hosszú időre meghatározva a sorsokat, melyek időben ide kötődnek. Az pedig külön bántó, hogy ezt az egyház teszi. Akinek egyébként a szegények felé fordulás alapelve lenne. Sokszor elgondolkodom, hiszen sok nagyszerű papot, egyházi iskolafenntartót is ismerek, vajon, azok akik itt és máshol is harcolnak azért, hogy ne kelljen felvenniük halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyereket, vajon ők ezt belül hogyan magyarázzák meg maguknak? Hogyan hozzák összhangba ezt a krisztusi küldetésükkel? Az a bajom, hogy én így nem érzem hitelesnek az egyházat, amivel egyébként semmi bajom nem lenne, de így nem tiszta, nem egységes az az üzenet, amit naponta hangoztatnak, a tisztesség, az emberiesség jegyében. Mert ez így nem lehet példa… nem lehet út, mert nem lehet valami egyszerre befogadó és kirekesztő is. És tudom, látom, közöttük is vannak ilyen emberek is, meg olyanok is. De a vezetőiknek csak valami egységes és a bibliai által meghatározott út mentén kellene gondolkodnia, és tennie is.

Azt hiszem, engem ez feszít leginkább az oktatásban, meg persze más is, a gyerekek túlterhelésétől a tankönyvek hibáiig, a pedagógushiánytól a Nemzeti Alaptanterv újratervezéséig, amiből megint kizárták a szakmát, azokat, akik kritikusak, és a legjobban értenek hozzá. Mert ez a kettő összefügg, és ezt el kellene fogadni, még akkor is, ha sokkal kényelmesebb olyanokkal dolgozni, akik nem kérdőjeleznek meg semmit, csak megcsinálják amit előírnak nekik. Megint sok ad-hoc dolgot érzek, bedobnak új témákat, amelyekre felhördül a szakma, aztán, ha túl nagy hullámokat ver, akkor elhallgatnak róla, de többnyire akkor is bevezetik, csendben, apránként, minden tiltakozás ellenére.

Legjobban azonban az zavar, hogy a központi kommunikáció és a valóság teljesen eltávolodott egymástól. A szegregált iskolák környezetéből nézve lassan már tényleg érthetetlen minden elhangzott mondat...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.