2017. szeptember 18., hétfő

ZUHANÓ FORGALOM, VESZTESÉGBE FORDULT MŰKÖDÉS - EZT MŰVELTE AZ ÁLLAM A VIDÉK BANKJÁVAL

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2017.09.18.



Rengeteg pénz az adófizetők zsebéből, kegyeltek tündöklése és bukása kísérte az elmúlt években a takarékszövetkezetek útját. Az állami beavatkozás – mint az grafikonunkból elég látványosan kiderül – piaci lemorzsolódást, veszteséges működést hozott. Mostanra már az is látszik, hogy a „vidék bankja” szlogenként sem maradhat majd meg.

Grafikonunkból – ami a jegybanki Aranykönyvek adataira alapszik – jól látszik, hogy 2013-ig a takarékszövetkezetek forgalma (mérlegfőösszege) bővült, működésük nyereséges volt. Azután 2013 nyarán az állam keményen beletalpalt a szektorba. Először bejelentették: a takarékszövetkezetek megerősítésére százmilliárd forintot különítettek el (ez végül 136 milliárd lett). Azután rövid úton (ahogy az manapság szokás) a parlament elé is benyújtották a takarékok „integrációjáról” szóló törvényt...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.