2017. október 5., csütörtök

6,5 MILLIÁRD FORINTOS KERETSZERZŐDÉST KÖTÖTT A MINISZTERELNÖKSÉG CSETÉNYI CSABA CÉGEIVEL

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2017.10.04.


Csetényi a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal szomszédja a Pasa parkban, és sokáig az ő cégeit bízta meg a kabinetiroda az állami reklámkampányok lebonyolításával. A kvótakampány óta azonban úgy tűnt, hogy Csetényi kegyvesztett lett, más cégek kapták ezeket a megrendeléseket. Most viszont a Lázár János vezette Miniszterelnökség bízta meg kommunikációs feladatokkal 6,5 milliárd forint értékben. A számlát uniós pénzből fizeti a Miniszterelnökség.

A 2010-es kormányváltás után Csetényi Csaba reklámcégei: a Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. volt a köznyelvben propagandaminisztériumnak hívott Miniszterelnöki Kabinetiroda állandó partnere a többmilliárd forintos “lakossági tájékoztató kampányok”, vagyis politikai üzenetek hirdetésének megszervezésében.

Sokan ezt annak tulajdonították, hogy Csetényi a Kabinetirodát vezető Rogán Antal szomszédja a Pasa parkban, de Csetényi tagadta a vádakat, és állította, hogy nem a lakcímkártyájával, hanem a tehetségével nyeri el sorban az állami tendereket.

A 2016-os kvótanépszavazás után azonban úgy tűnt, hogy Csetényi kiesett a pikszisből, mert azóta alig kaptak közpénzes megrendelést az érdekeltségei, és a Miniszterelnöki Kabinetiroda Balásy Gyula vállalkozásainak (Lounge Design Kft., New Land Media Kft.) adott többmilliárdos megbízást a “Magyarország erősödik” kampány, és a nemzeti konzultációk reklámozására is.

A Magyar Nemzet információi szerint Csetényi elszámolási viták miatt lett kegyvesztett a kormánynál: “a médiabirodalom több vezetője is reklamált, hogy a kifizetések késnek vagy meg sem érkeznek”.
Erre most nagy meglepetésként az jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítő legfrissebb számában, hogy a Miniszterelnökség – amit Rogán Antal nagy riválisa, Lázár János vezet – nettó 6,5 milliárd forint értékű keretszerződést kötött Csetényi Csaba cégeivel kommunikációs feladatok ellátására...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.